A Szigetvári Kórház története
1896-tól napjainkig
1867 januárjában Vermes György, Hölbling Ignácz, Salamon Gyula és Koharits Ferenc szigetvári lakosok elhatározták, hogy gyűjtést indítanak abból a célból, hogy Szigetváron kórház épülhessen.
Jó példával elől járva rögtön több száz forintot ajánlottak fel és az évek során a község, a környékbeli falvak lakosságának adakozása eredményeként, 1894-re összegyűlt csaknem 8000 korona. A befolyt összeget 1894 szeptemberében felajánlották Somogy vármegyének (akkor még odatartozott Szigetvár) a szigetvári kórház építésére, a község pedig ingyenes telket biztosított az építkezéshez.
A Vármegye és a Belügyminisztérium engedélyével az építkezés – melynek vezetője Vermes György turbéki földbirtokos volt – megkezdődött és 1895 őszére be is fejeződött.
1896-ban a Belügyminiszter közkórházi jelleget adományozott a kórháznak és még ez év április 8-án – száz évvel ezelőtt – dr. Raksányi Árpád igazgató főorvos vezetésével a Szigetvári Kórház 42 felszerelt ággyal megkezdte működését. Munkáját segítette egy alorvos: dr. Vajda Ignácz, Verbőczy János gondnok, továbbá három apáca, két szolga és egy nőcseléd. A szüléseket a községi szülésznő vezette.
A kórház, ekkor saját konyhája nem lévén még, az élelmezést Beck Dániel szigetvári vendéglős ilyen irányú megbízásával oldotta meg.
Salamon Gyula gyógyszerész az első évben 30% árkedvezménnyel vállalta a kórház gyógyszerrel való ellátását.
A kórház épülete az akkori követelményeknek megfelelt, azonban a vízvezeték és a szennyvízcsatorna hiánya a későbbi működésben sok nehézséget okozott.
A kis kórház épület igen hamar szűknek bizonyult az emelkedő betegszámhoz, így 1897 novemberére, az irodákat is kórteremmé alakítva, 52 ágyas intézmény lett. Ám az évek múlásával ez az ágyszám is kevésnek bizonyult: 1903 márciusában már 80 ágyon, 17 kisebb-nagyobb kórtermekben, férfi és női osztályon 40-40 ágyon folyt a gyógyítás. Ekkorra elkészült a konyha és a gazdasági iroda épületei is.
A folytonos bővítés ellenére a zsúfoltság tovább nőtt, elkerülhetetlenné vált a fejlesztés, melynek eredményeként 1904 márciusára átadták a kórház új szárnyát. Ettől kezdve csaknem nyolc évtizeden át, 100 ágyon folyt a betegek ellátása.
Bár sok-sok évig az ágyak száma nem változott, a betegellátás körülményei minőségileg folyamatosan javultak:
1904-ben új hőégetőt vásároltak a sterilizálás biztonságossága érdekében, az olvasni tudó betegek számára könyveket rendeltek és napilapot járattak, 1909-re vezetékes víz és telefon volt az építményben.
Az első világháború a kórház életét is megnehezítette, az ágyak jelentős részét háborús sebesültek foglalták el, 1918-ban Szigetvár – és vele a kórház is – szerb megszállás alá került. A nehéz gazdasági helyzetben az akkori igazgató: dr. Rosenberg Alajos sebész, mindent megtett a megfelelő betegellátás érdekében. Saját pénzen vásárolt műszereket, hogy a kezdetleges műtőben operálni tudjon.
A harmincas években ismét lendületesen fejlődött a kórház: 1931-re sikerült beszerezni az akkori legmodernebb Siemens röntgen készüléket.
1935-1938 között kialakították a központi fűtést és a hideg-meleg vizes fürdőszobákat, elkészült végre a szennyvízcsatornázás is. Átalakították, korszerűsítették a műtőt, olyan műszersterilizálót vásároltak, melyből még kevés akadt az országban. A konyha és a tálaló elektromos tűzhelyet kapott.
1941-re elkészült az új szülészeti szárny, az ágyszám változatlan volt, de tágasabb, modernebb lett a környezet.
1942-ben a mosoda és a műhely épületét is használatba vehették. A második világháború végén a kórház dolgozói sokat küzdöttek azért, hogy a kórház vagyonát megmentsék a német megszállóktól. Küzdelmük sikeres volt, a kórház teljes felszerelése megmenekült.
Az erőteljes fejlődés újabb üteme 1948-ban kezdődött, akkor az addig osztatlan közkórházban 30 ágyon belgyógyászati, majd 1950-ben 40 ágyon sebészeti, 30 ágyon szülészeti-nőgyógyászati osztályt létesítettek.
Az ötvenes években a megnövekedett járóbeteg forgalom miatt rendelőintézet építése vált szükségessé, ennek első – 6 munkahelyes – részlege 1962-re készült el, második szárnya – mellyel 15 munkahelyessé bővült – 1972-ben került átadásra.
Az új kórház építésének időről-időre felmerülő gondolata a hetvenes évek elejére vált realitássá: addigra a csaknem 80 éves épület a megnövekedett szakmai igényeket, a diagnosztika fejlődését már nem tudta követni építészeti elavultsága, illetve a hely szűkös volta miatt.
Az utóbbi évtizedek legnagyobb beruházása 1973 őszén megkezdődött és első ütemként 1980 augusztus 20-án átadták a 310 ágyas ideg-elme részleget a gazdasági – műszaki létesítményekkel együtt. (műhelyek, konyha, étterem, mosoda)
A második ütem 1988-ban, 229 ágyas általános kórházi szárnyként került használatba, az új rendelőintézettel együtt. Ettől kezdve, 92 évvel megnyitása után, a város egyik végén lévő kórház megszűnt eredeti funkciójában működni és helyette a város másik szélén a kisváros 539 ágyas modern, új létesítményt mondhatott magáénak, ahol 15 osztályon történt a gyógyítás.
2007-ben címzett támogatásból felújításra került az épült jelentős része. Komfortos kórtermek kerültek kialakításra, digitális röntgendiagnosztikai rendszer került bevezetésre.
Az évek folyamán az osztályok ágyszáma változott, új profilok kerültek kialakításra.
A kórház igazgatói 1896-tól napjainkig
Dr. Raksányi Árpád 1896. április 8. - 1909. december 23.
Dr. Rosenberg Alajos 1909. március 10. - 1929. december 23.
Dr. Szoó Károly 1929. december 24. - 1930. július 15.
Dr. Zalay József 1930. július 16. - 1962. április 30.
Dr. Mécs László 1962. május 1. - 1967. október 31.
Dr. Virág Sándor 1968. április 1. - 1988. június 30.
Dr. Bacsa Barnabás 1988. július 1. - 1995. április 30.
Dr. Verasztó Hermin 1995. május 1. - 1999. március 9.
Dr. Gőbel Gyula 1999. március 12. - 2002. november 14.
Dr. Fehér Miklós 2003. február 1. - 2004. október 15.
Göbölyös Ivett 2004. október 16. - 2009. április 30.
Németh András 2008. november 18. - 2009. augusztus 31.
Dr. Baksai István 2009. szeptember 1. - 2009. november 22.
Németh András 2009. október 20. - 2010. január 15.
Kovács Róbert 2009. december 11. - 2011. április 26.
Dr. Berecz János 2011. április 27.
Az alábbi rendelésekre a Járóbeteg Irányítási Rendszerben is lehet időpontot foglalni:
Szakrendelés megnevezése | Szakrendelés címe, helyszíne | Rendelési idő | Időpontfoglalás időszaka | Időpontfoglalás telefonszáma, e-mail címe | Beutaló-köteles (X) |
Szigetvár Röntgen | 7900 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | H-P: 7:00-13:00 | Időpont nem szükséges | X | |
Szigetvár CT diagnosztika | 7901 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | H-P: 8:00-14:00 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-587 | X |
Szigetvár Ultrahang | 7902 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | H-P: 7:30-13:30 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-584 | X |
Szigetvár Belgyógyászati Ambulancia | 7903 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | Szünetel | |||
Szigetvár Belgyógyászati Szakrendelés I. | 7904 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | H,K,SZ,P: 8:00-15:00 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-594; (73) 500-595 | X |
Szigetvár Belgyógyászati Szakrendelés II. | 7905 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | Páros hét H: 8:00-13:00 Páratlan hét H: 8:30-13:30 K: 8:00-14:00 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-588) | X |
Szigetvár Kardiológiai Szakrendelés I. | 7906 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | H,SZ: 8:00-15:00 CS: 7:30-15:30 P: 8:00-13:00 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-500(122mellék) | X |
Szigetvár Kardiológiai Szakrendelés II. | 7907 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | K: 7:30-12:00 CS: 7:30-11:00 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-500(122mellék) | X |
Szigetvár Diabetológiai Szakrendelés I. | 7908 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | Páros hét H: 13:00-15:00 Páratlan hét H: 13:30-15:30 K: 8:00-10:00 SZ: 9:00-13:00 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-594; (73) 500-588 | X |
Szigetvár Diabetológiai Szakrendelés II. | 7909 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | CS: 8:00-15:00 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-594; (73) 500-595 | X |
Szigetvár Gasztroenterológiai Szakrendelés | 7910 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | H,K,SZ,CS,P: 10:00-14:00 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-562 | X |
Szigetvár Nefrológiai Szakrendelés | 7911 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | K: 10:00-15:00 P: 8:00-14:00 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-594; (73) 500-595 | X |
Szigetvár Gyermek Allergológiai Szakrendelés | 7912 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | K: 11:00-15:30 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-563 | X |
Szigetvár Sebészeti Ambulancia | 7913 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | Szünetel | |||
Szigetvár Sebészeti Szakrendelés | 7914 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | H,K: 9:00-14:30 SZ,CS, P: 9:00-14:00 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-594; (73) 500-595 | |
Szigetvár Szülészet-nőgyógyászati Ambulancia | 7915 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | H-P: 14:00-15:00 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-594; (73) 500-595 | |
Szigetvár Szülészet-nőgyógyászati Szakrendelés | 7916 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | H-P: 8:00-14:00 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-594; (73) 500-595 | |
Szigetvár Csecsemő- és gyermekgyógyászati Ambulancia | 7917 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | H-P: 9:00-15:00 | Időpont nem szükséges | ||
Szigetvár Fül-orr-gégészeti Szakrendelés | 7918 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | H: 8:00-15:00 K,SZ,CS: 8:00-14:00 P: 8:00-13:00 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-594; (73) 500-595 | |
Szigetvár Szemészeti Szakrendelés | 7919 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | H,SZ: 7:30-15:30 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-578 | |
Szigetvár Bőrgyógyászati Szakrendelés | 7920 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | H-CS: 7:30-14:00 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-594; (73) 500-595 | |
Szigetvár Epilepszia Szakrendelés | 7921 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | Minden hónap 3. CS: 9:00-13:00 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-518 | X |
Szigetvár Ideggyógyászati Szakrendelés | 7922 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | H,SZ,CS: 8:00-15:00 K: 9:00-11:30, 12:00-15:00 P: 8:00-14:00 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-537 | X |
Szigetvár Neurológiai Szakambulancia | 7923 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | Szünetel | |||
Szigetvár Ortopédiai Szakrendelés | 7924 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | CS: 12:00-15:00 P: 9:00-14:00 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-594; (73) 500-595 | X |
Szigetvár Traumatológiai Ambulancia | 7925 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | Szünetel | |||
Szigetvár Traumatológiai Szakrendelés | 7926 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | H-P: 9:00-15:00 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-594; (73) 500-595 | |
Szigetvár Urológiai Szakrendelés | 7927 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | SZ: 7:30-11:30 CS: 7:00-13:00 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-594; (73) 500-595 | |
Szigetvár Onkológiai Szakrendelés | 7928 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | H,SZ: 9:00-14:00 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-594; (73) 500-595 | |
Szigetvár Reumatológiai Szakrendelés I. | 7929 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | H: 8:00-15:00 SZ,CS: 8:00-11:00 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-594; (73) 500-595 | X |
Szigetvár Aneszteziológiai Szakrendelés | 7930 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | H-P: 13:00-15:00 | X | ||
Szigetvár Dementia Szakrendelés | 7931 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | H: 8:00-13:00 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-500(216 mellék) | |
Szigetvár Pszichiátriai Ambulancia | 7932 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | H-P: 13:30-14:30 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-500(171 mellék) | |
Szigetvár Pszichiátriai Rehabilitációs Szakrendelés | 7933 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | Szakorvosi H,CS: 7:00-13:00 K: 7:00-10:00, 11:00-13:00 SZ: 8:30-11:30 Nem szakorvosi H: 13:00-14:00 P: 10:00-12:00, 13:00-15:00 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-500(171 mellék) | |
Szigetvár Pszichiátriai Szakrendelés | 7934 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | Szakorvosi H,K,SZ: 8:30-12:30 Páros hét CS: 8:30-11:30 P: 8:00-14:00 Páratlan hét CS: 8:30-12:30 Nem szakorvosi Páros hét H-Sz: 12:30-13:30 CS: 11:30-13:30 Páratlan hét H-CS: 12:30-13:30 P: 11:30-12:30 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-500(216 mellék) | |
Szigetvár Addiktológiai Szakrendelés | 7935 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | H,P: 8:00-9:00 K,SZ,CS: 8:00-10:00 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-512 | |
Szigetvár Tüdőgyógyászati Szakrendelés | 7936 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | H-P: 7:00-14:00 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-594; (73) 500-595 | X |
Szigetvár Mozgásszervi Rehabilitáció I. | 7937 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | K,CS: 8:00-10:30, 10:30-15:30 P: 8:00-11:00 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-594; (73) 500-595 | X |
Szigetvár Gyermek- és ifjúságpszichiátriai Szakrendelés | 7938 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | CS,P: 7:30-15:30 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-500(405 mellék)CS,P | X |
Szigetvár Balneoterápia | 7939 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | H-P: 9:00-14:00 | H-P: 07:00-15:00 | (73)500-500(330 mellék) | X |
Szigetvár Fizioterápia | 7940 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | H-P: 7:30-15:30 | H-P: 07:00-15:00 | (73)500-500(330 mellék) | X |
Szigetvár Gyógytorna | 7941 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | H-P: 10:00-13:00 | H-P: 07:00-15:00 | (73)500-500(330 mellék) | X |
Szigetvár Bőrgyógyászati Gondozó | 7942 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | H-CS: 14:00-15:00 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-594; (73) 500-595 | |
Szigetvár Onkológiai Gondozó | 7943 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | H,SZ: 8:00-9:00 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-594; (73) 500-595 | |
Szigetvár Mentálhigiénés Gondozó | 7944 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | K,CS,P: 7:00-13:00 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-500(216 mellék) | |
Szigetvár Addiktológiai Gondozó | 7945 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | H-P: 10:00-14:00 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-512 | |
Szigetvár Tüdőgondozás és szűrés | 7946 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | H,K,CS,P: 14:00-15:00 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-594; (73) 500-595 | |
Szigetvár Foglalkozás-egészségügy | 7946 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | H,SZ,CS: 8:00-14:00 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-594; (73) 500-595 | |
Szigetvár Gyermek Ortopédia | 7946 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | SZ: 9:00-14:00 | H-P: 07:00-15:00 | (73) 500-522 | X |
Szigetvár Allergológia Szakrendelés | 7946 Szigetvár, Szent I. ltp. 7. | Szünetel |
Tájékoztatás a Szigetvári Addiktológiai rehabilitációs kezelésről
Minnesota-Modell
Osztályunkon több, mint 20 éve a Minnesota-Modell (M.M.) módszere szerint dolgozunk szerfüggő szenvedélybetegekkel, elsősorban alkoholbetegekkel.
A M.M. egy intenzív, kórházi, szenvedélybetegek számára létrehozott, 70%-ban hatékony rehabilitációs kezelés.
Időtartama 6 hónap (akinek van munkaviszonya, az táppénzt kap az ellátás idejére)
A kezeléshez érvényes TAJ kártya szükséges.
Mielőtt a személyes találkozásra (szakvizsgálat) sor kerül – a jelentkezővel és terápiát támogató hozzátartozójával – arra van szükség, hogy a jelentkező vegyen részt legalább két alkalommal lakóhelyén AA gyűlésen, valamint támogató hozzátartozója az Al-Anon (hozzátartozók családi csoportja) gyűlésen. Legyen egy friss laboratóriumi (vér) lelete. Ha volt már kórházi kezelése, szükség van a zárójelentésekre is (háziorvostól is beszerezhető).
Szükség van tehát egy, a terápiát támogató hozzátartozóra, aki kész együttműködni a kezeléssel: rendszeresen járni a hozzátartozók önsegítő csoportjába (Al-Anon), részt venni az első személyes találkozásban (szakvizsgálat), valamint a rehabilitáció 6 hónapja alatt havonta egy alkalommal családterápiás beszélgetésen vesz részt. Az együttműködő hozzátartozó felnőtt lehet és olyan személy, aki régóta, jól ismeri a beteget, lehetőleg együtt is lakik vele.
A rehabilitáció során sokat tanulnak betegeink:
6 hónap alatt kb.15 könyvet olvasnak és elemeznek, filmeket néznek, és írnak róla, valamint sok csoporton vesznek részt. Emellett egyéni terápia, családterápia és csoportterápia is történik.
Sok tanulással jár megtanulni, hogy mit jelent a szenvedélybetegség, hogyan alakul ki, milyen formái vannak, miért szükséges a teljes és végleges szermentesség.
Ezeken kívül fontos a józan alkoholbetegek önsegítő csoportjain (A.A.) való rendszeres részvétel, és a 12 lépéses spirituális értékeket hordozó program megismerése.
Cél: a teljes és végleges szermentesség. Gyógyszert csak az elvonási időszakban adunk.
Osztályunk nagy tapasztalatú dolgozói: pszichiáter, addiktológus, belgyógyász, családterapeuta, klinikai szakpszichológus, addiktológiai konzultáns, szociálpedagógus, felépülőben lévő munkatársak, nővérek.
Jelentkezést a terápiára a betegtől fogadhatunk el, minden hétköznap, 11.00-13.00 között, a 06 73/500-512-es számon.
Nővárpult telefonszáma: 06-73/500-585
E-mail: szigetvar.addiktologia@pte.hu
Az Addiktológiai Rehabilitációs Osztályon 10 db 5 ágyas kórterem van.
Ajánlott weblapok:
A.A. (Névtelen Alkoholisták): https://www.anonimalkoholistak.hu/
Al-Anon (hozzátartozók önsegítő csoportja): https://www.al-anon.hu/
ACA (Alkoholisták Felnőtt Gyermekei): https://www.aca.hu/
Dr. Tóth Miklós
osztályvezető főorvos
Pomozi Katalin
főnővér
Szeretettel köszöntjük, és köszönjük az érdeklődését. E tájékoztatót azzal a szándékkal készítettük, hogy leendő Pácienseink, Hozzátartozóik, Háziorvosaik és minden Kedves Érdeklődő megfelelő informáltsággal rendelkezzen a Szigetvári Kórház Ápolási osztályáról.
Osztályunk 2003 óta fogad betegeket. 2015.-től egy teljesen felújított környezetben ápolhatjuk betegeinket. 1 db – 2 ágyas, 4 db – 3 ágyas, 4 db – 4 ágyas szoba várja az ápolásra szoruló pácienseket. Összkomfortos szobáinkban hűtőszekrény és televízió is szolgálja betegeink kényelmét.
Társalgónkban is lehetőség van beszélgetésekre, Tv nézésre. Hátsó teraszunkon a betegek jó idő esetén szabad levegőn pihenhetnek.
Az Ápolási osztály a Szigetvári Kórház egy önálló, krónikus, betegeket ellátó, ápoló osztálya. Az osztályt az osztályvezető főnővér (diplomás ápoló) irányítja, vezeti – az ő feladata az osztály zavartalan működésének koordinálása. Szükség esetén Kórházunk szakorvosaitól szakirányú konzíliumot tudunk biztosítani pácienseink számára. Gyógytornász, fizioterapeuta, gyógymasszőr segíti a fizikális állapot erősítését. Szociális munkásunk segítséget tud nyújtani a tartós intézményi elhelyezést igénylő pácienseink és hozzátartozójuk részére.
Az Ápolási osztályon az orvosi beutalás alapján történő elhelyezés részleges térítési díj ellenében igénybe vehető szolgáltatás. Megállapodásban rögzítjük az ápolási időt, és a részleges térítési díj fizetésének vállalását. A megállapodás megkötése minden esetben megelőzi az osztályos felvételt. A megállapodás nélkül nem áll módunkban a beteget felvenni.
A beteg felvételét kezdeményezheti
• a beteg
• a család, hozzátartozó, eltartó
• a kezelőorvos
• a háziorvos
• szociális ellátó szolgálat
A beteg felvételének menete
Betegfelvétel:
A betegek felvétele kérésre, előjegyzés alapján helybiztosítást követően történik.
A beteg felvételre történő előjegyzésekor a szociális munkás, vagy az aktuális ellátást biztosító osztály szakdolgozója a felvételhez szükséges adatokat felveszi, majd ezt követően egy felvételi bizottság dönt a beteg állapot-besorolásáról. A bizottsági döntést alapján, hely esetén értesíti az osztály a beteget, illetve a hozzátartozót a felvételről.
A megállapodás megkötésének időpontját a szociális munkás, vagy az orvosírnok egyezteti a költségvállalóval.
Megállapodás:
Megállapodás megkötéshez szükséges: leendő páciensünk személyi igazolványa, lakcímkártyája és TAJ kártyája, valamint a költségvállaló személyi igazolványa, lakcímkártyája.
A megállapodás megkötésekor lehetőség szerint pontosítjuk a betegfelvétel dátumát.
Az Ápolási osztályon orvosi beutaló alapján történő elhelyezés részleges térítési díjat kell fizetni.
Beutaló a területi ellátási kötelezettségen kívülről is adható, de elsőbbséget élveznek az ellátási területünkhöz tartozó páciensek.
Amennyiben a beteg otthonából érkezik, a felvételhez háziorvosi beutaló szükséges. A beutalón kérjük feltüntetni a beteg által szedett gyógyszereket, és azok adagolását.
Más intézményből történő felvétel esetén, a zárójelentés epikrízis részében kérjük rögzíteni az osztályunkra történő áthelyezést.
Ápolási idő:
Az Ápolási osztályon az ápolási idő 3 hónap, de indokolt esetben ezt meghaladó is lehet. A hosszabbítás engedélyezésének feltétele, hogy a költségvállaló írásban kéri és az osztály szociális munkásának eljuttatja a kérelmet, az ápolási idő lejárta előtt minimum 2 héttel. A kérelmére írásban kap választ egy bizottsági döntést követően. . Hosszabbítás ellátási területen kívüli betegnek csak szabad kapacitás esetén adható.
A betegek és a személyzet biztonságát, testi épségét veszélyeztető magatartású, a házirendet súlyosan megsértő betegnél, illetve amennyiben az ápolási díj nem kerül kiegyenlítésre, az ápolási idő módosítására is sor kerülhet, az Ápolási osztályos ápolása megszüntethető.
A beteg felvételéhez szükséges
• személyi igazolvány
• TAJ kártya
• orvosi beutaló – az aktuálisan szedett gyógyszerek adagolási felsorolásával
• előző zárójelentések, vagy összefoglaló orvosi vélemény
• szedett gyógyszerek
• köntös, zokni
• hálóing, vagy pizsama (nem szükséges, csak ha a beteg ragaszkodik saját ruházathoz)
• papucs
• törölközők
• tisztálkodási szerek, (tusfürdő, mosdószivacs), fogkefe, fogkrém, WC papír, fésű
• kanál, villa, kés, kiskanál, pohár, papírtörlő, konyharuha, mosogatószer
• nedves törlőkendő (inkontinens beteg esetén)
• bőrápoló krém, bőrfrissítő folyadék (pl: SUDOCREM, MEDI FLEUR, MENALIND)
• férfi betegeknek borotválkozási eszközök
Egyéb tudnivalók:
Kérjük, hogy a beteg személyes ruházata, használati tárgyai jól azonosíthatóan legyenek megjelölve. A páciensnél maradt pénzösszegért, értéktárgyakért, okmányokért felelősséget nem vállalunk, ezek behozatalát kérjük, mellőzzék. Értéktárgyak megőrzésére az intézet pénztárában- elismervény ellenében –, illetve az osztályon az osztályvezető főnővérnél van lehetőség.
Az osztályos felvétel első hónapjára szükséges gyógyszereit a beteg hozza magával, hogy a felvétel után is biztosítani tudjuk a folyamatosságot. A felvételre érkező beteg magával hozhatja azt a gyógyászati segédeszközt, melyet otthonában használ, illetve a szabadidő eltöltéséhez kézimunkát, olvasni valót.
Csak olyan élelmiszert, italféleséget hozzanak be, melyet előzőleg az osztályon dolgozó szakápolókkal egyeztettek.
Kórházi ellátás alatt a páciens állapotával kapcsolatos információt az osztályvezető főnővértől, annak távollétében a főnővér helyettestől kérhetnek. Telefonon történő információ kérés esetén a beteg TAJ számának utolsó három számjegyének bediktálása után adható felvilágosítás.
Látogatási idő
A Szigetvári Kórház minden osztályán egységes, szabályzat alapján minden nap 10-18 óra között van lehetőség. A tisztálkodás, és betegellátási tevékenységek idején látogatók a kórtermekben, illetve az osztály területén nem tartózkodhatnak. Súlyos, terminális állapotú beteg mellett 1 fő hozzátartozó a látogatási időn túl is tartózkodhat, azzal a kitétellel, hogy a többi beteg nyugalmát nem zavarhatja.
Térítési díj fizetés:
• Készpénzzel: Nyilvántartási lappal (melyet befizetés előtt az Ápolási osztály orvosírnoka állít ki) kórházunk pénztárában
Pénztári nyitva tartás:
Hétfőtől péntekig: 08 – 10 óra között
• Átutalással: Szigetvári Kórház számlájára. Utalás előtt az Ápolási osztály orvosírnokával minden esetben kérjük a befizetendő összeg egyeztetését.
Az átutalásokat az alábbi számlaszámra kérjük utalni, a megjegyzés rovatban a beteg nevét és azt, hogy ápolási díj feltüntetni szíveskedjenek.
Magyar Államkincstár 10024003-00333049-00000000 Szigetvári Kórház
Berkes Zoltánné
osztályvezető főnővér
Elérhetőségeink
Postacím:
Szigetvári Kórház
Ápolási osztály
7900 Szigetvár, Szent István ltp. 7.
Az Ápolási osztályon 9 darab kórterem van. 4 db 4 ágyas, 4 db 3 ágyas, 1 db 2 ágyas.
Telefonok:
• Berkes Zoltánné osztályvezető főnővér : 73/ 500-527 8:00 – 15:00-ig
• Nővérpult: 73/ 500-507
• Szociális munkás – Sörös Petronella: 73/ 500-402
• Osztályiroda/orvosírnok: 73/ 500-500 / 116 mellék
• Fax: 73/ 311-016
E-mail: szigetvar.apolasi@pte.hu
WEB: https://www.szigetvarikorhaz.hu/
Osztályunk Működési Rendje, Házirendje, Napirendje, és a Térítési Szabályzat a társalgónkban jól látható helyen van elhelyezve, az érdeklődők számára elérhető.
Reméljük e tájékoztatónkkal segítettünk, hogy korrekt, teljes körű tájékoztatást kapjon az Ápolási osztály betegfelvételének módjáról, a további jó együttműködés reményében.
A Szigetvári Kórházban az évek folyamán az osztályok ágyszáma változott, új profilok kerültek kialakításra. Jelenleg az intézményünkben összesen 410 ágyon látnak el fekvőbetegeket.
Fekvőbeteg osztályaink mellett 28 szakrendelő és 5 gondozóintézet működik. Korszerű röntgen, ultrahang, szívultrahang, bronchoscopia, endoscopia, mammographia, labordiagnosztika segíti orvosaink munkáját a pontos diagnózis felállítása érdekében.
Belgyógyászati osztályunkon 45 ágyon, összesen 10 kórteremben látjuk el fekvőbetegeinket. Ezenfelül 4 olyan 2 ágyas kórteremmel rendelkezünk (2 egymás melletti szobához saját WC és zuhanyzó, minden szobához külön TV és hűtőszekrény, valamint internet hozzáférési lehetőség is tartozik), ahol azok a betegeink kerülnek elhelyezésre, akik saját kérésükre – minimális anyagi ellenszolgáltatás fejében – nyugodtabb és kényelmesebb körülmények között kívánnak gyógyulni.
Az osztályunkon 4 belgyógyász szakorvossal az általános belgyógyászati eseteken kívül diabetológiai, kardiológiai, ill. gasztroenterológiai profilú ellátást biztosítunk, a kórházban rendelkezésre álló korszerű vizsgálati módszerekkel és eszközökkel segítjük a diagnózis felállítását, betegeink gyógyulását. Bizonyos esetekben számos szakrendelés (pl. nephrológia, diabetológia, pulmonológia, nőgyógyászat, sebészet, stb.) segíti minden napi munkánkat, akár a beteg panaszainak felderítése, akár a pontosabb kezelés megválasztása érdekében. Ugyanakkor ezek a szakrendelések, ill. a kórház vonzáskörzetében dolgozó családorvos kollégák több alkalommal kérik betegeik Belgyógyászati osztályon történő elhelyezését és további ellátását. Szoros kapcsolatot ápolunk intézményünk és a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának többi osztályával és szakorvosaival is, ezért betegeink mindig a megfelelő kezelésben részesülhetnek szakmai konzultáció keretein belül, vagy az osztályok közötti betegáthelyezés zavartalan lehetősége mellett.
Kardiológiai szakrendelésünkön és belgyógyászati osztályunkon 2 kardiológus szakorvos kolléga dolgozik. Munkájukat korszerű diagnosztikus vizsgálati eszközök segítik: pl. szívultrahang, terheléses EKG, Holter (24 órás EKG) és ABPM (24 órás vérnyomásmérés). A betegeink szakszerű ellátása érdekében kiváló munkakapcsolatban állnak a pécsi Szívcentrum kardiológusaival.
Gastroenterológiai laborunkban 1 gastroenterológus szakorvos – telefonos időpont-egyeztetés alapján, meghatározott napokon és időben – biztosítja a folyamatos járóbeteg-ellátást, valamint mind a járó- mind a fekvőbetegeknél nagyszámú endoscopos vizsgálatot végez.
Belgyógyászati osztályunk 17 „krónikus” ágyán – bizonyos indokolt esetekben – betegeink hosszabb távú kezelésére és ápolására is lehetőségünk van, akár gyógytornász és dietetikus segítségét is kérve.
Belgyógyászati osztályunk 25 aktív és 20 krónikus ágyának kihasználtsága havi szinten eléri a 100%-ot, ilyen forgalom mellett kifejezetten nagyszámú fekvőbeteg ellátására képes.
E-mail: szigetvar.belgyogyaszat@pte.hu
Tel.: 06-73/500-593
Belgyógyászati osztályon 6 db 5 ágyas kórterem van,3 db 3 ágyas és 5 db 2 ágyas kórterem van az összesen 14 kórterem.
Dr. Szabó Éva
osztályvezető főorvos
Bálintné Horváth Edit
főnővér
A Szigetvári Kórház 145 aktív, 265 krónikus ággyal rendelkezik, amelyek biztonságos működéséhez 2012. július 1. óta 5 intenzív ágy ad hátteret. A fekvőbeteg osztályok mellett 28 szakrendelő és 5 gondozó működik. Az intenzív terápia és a sürgősségi betegellátás óriási fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Az intenzív osztályokon ma már a legmagasabb szintű monitorozás mellett végzett szervtámogató kezelésnek köszönhetően olyan betegek megmentésére nyílik lehetőségünk, akikről bizonyára lemondtunk volna még néhány évtizeddel ezelőtt.
Az Intenzív Osztály működésének főbb jellemzői:
– éjjel-nappali fogadóképesség
– biztonságos, gyors, jól szervezett, eredményes betegellátás.
– takarékosság (ágy, munkaerő), gazdaságosság.
– a felesleges betegmozgatás elkerülése, ápolási idő rövidítése.
Az ellátást igénylő leggyakoribb betegségek, állapotok
Az esetek egy részében kezdeti, máskor végleges ellátás történik.
– újraélesztés
– akut keringési elégtelenség
– akut mellkasi fájdalom – akut szívizom infarktus (AMI) és tüdőembólia (PE)
– életveszélyes ritmuszavarok
– pacemaker terápia
– invazív hemodinamikai monitorozást igénylő betegek
– folyadék, sav-bázis, ill. elektrolit egyensúly zavarai
– a shock valamennyi fajtájának kezelése
– infektológiai problémák
– hypertoniás krízis
– toxikológiai esetek ellátása
– gasztrointesztinális (és más) heveny vérzések ellátása (folyadékpótlás, akut endoszkópia)
– heveny anyagcserezavarok ellátása
– kómás állapotok vizsgálata és kezelése
– égés, fagyás, vízbefulladás ellátása
– szuicidumok ellátása
– egyéb nehezen definiálható sürgősségi esetek tisztázása, illetve kezelése.
– SIRS és szepszis
– többszervi elégtelenség („Multiorgan dysfuncion failure”, MODS)
– gépi lélegeztetési igény (Pneumonia, Asthma, ARDS)
– leszoktatás a gépi lélegeztetésről
– akut veseelégtelenség
– májelégtelenség
– meningitisz
– politraumatizáció
– acut pancreatitis
– szedáció és fájdalomcsillapítás
– agyhalál, szervtranszplantációban való közreműködés
Az Intenzív Osztály biztosítja az intenzív kezelést, ápolást és megfigyelést a veszélyeztetett vagy felborult életfontos működésekben szenvedő betegek részére. Amennyiben az alapfeladat zavartalan ellátásán túl kellő mennyiségű szabad ágy és egyéb – elsősorban személyzeti – kapacitás biztosított, úgy az osztály – indokolt esetben – pre-, vagy posztoperatív őrzésre is átvehet betegeket. Akut beteg ellátásánál az életmentő (életmegörző) aspecifikus tüneti kezelés (újraélesztés, lélegeztetés, keringéstámogatás, folyadékpótlás, haemodialízis, stb.) előnyt élvez.
Ennek végzése (kivitelezése) az aneszteziológus – intenzív terápiás szakorvos feladata. Az ITO személyzete emellett közreműködik a kórházon belüli betegszállításban, ha a beteg állapota miatt ez szükséges (pl.: szállítás alatti lélegeztetés, infúzió stb.).
Az Intenzív Osztály műtővel szomszédos elhelyezése lehetőséget ad az operációk során váratlanul fellépő problémák gyors kezelésére. Az Intenzív Osztályon jelenleg 1 elkülönítő kórterem segíti szeptikus betegek kezelését, az izoláció megfelelő kivitelezését.
Érzéstelenítés előtti vizsgálatok kivitelezése preoperatív ambulancián zajlik szintén az ITO szintjén, ahol a beteget az aneszteziológus nemcsak a műtét előtti napon, hanem már korábban is megvizsgálja, hogy az aneszteziológiai előkészítés szempontjait jobban érvényesíthesse, s az általa esetlegesen még szükségesnek tartott vizsgálatokat, terápiás beavatkozásokat kezdeményezhesse.
Kórházunk jelenlegi aneszteziológus – intenzív terápiás szakorvosai részt vesznek:
– műtéti érzéstelenítésben
– intenzív betegellátásban
– újraélesztésben
– anaeszteziológiai ambulancia üzemeltetésében
– centrális vénás kanülálást végeznek kórházunk minden osztályán
– dializáló kanülök behelyezésével segítik a dialízis központot
Aneszteziológia e-mail: szigetvar.aneszt@pte.hu
ITO e-mail: szigetvar.intenziv@pte.hu
Tel.: 06-73/500-500/266
Dr. Toldi János
osztályvezető főorvos
Vajda Judit
főnővér
Az osztály bemutatkozása
Osztály/szakrendelés/ambulancia elhelyezkedése: az osztály a kórház II-es számú épületének I. illetve II. emeletén található.
Ambulancia I.
Ambulancia II.
Osztályon fekvő betegekről való érdeklődéssel kapcsolatban:
Személyesen, illetve telefonon is lehetőség van érdeklődni a beteg kezelőorvosánál munkaidőben. Osztályunk mobil készülékkel rendelkezik, ahol hozzátartozójával a kapcsolatot tartani tudja. Száma: 06/73/311-080
Mivel foglalkozik az osztály/szakrendelés/ambulancia, általános tájékoztató
Osztályunkon 2015–ben 573, 2016-ban 534 beteg kezelését végeztük a rendelkezésünkre álló ágyakon. A felvételek legtöbbjét stroke és következményeik indokolták, ezek mellett kezelünk súlyos agy vagy gerincsérülésen átesett betegeket, valamint minden, rehabilitációt igénylő idegrendszeri tünettel járó kórképben szenvedő beteget. Osztályunkon betegek másik legnagyobb csoportját a mozgásszervi betegek alkotják. Ide tartoznak a degeneratív és gyulladásos eredetű reumatológiai megbetegedésben szenvedők, valamint a friss műtéten átesett betegek is. (pl. csípő és ízületi protézis beültetés után). Osztályunkon ezen kívül bármilyen eredetű végtagi amputáción átesett betegeket is kezelünk. Ellátási körünkbe tartoznak trauma után rehabilitációra szoruló betegek is. Kórházunkban rendelkezésre állnak korszerű képalkotó vizsgálatok (digitális rtg., ultrahang és CT, részletes laborvizsgálatok elvégzésére és számos társszakma általi konzíliumok végzésére nyílik lehetőség. Osztályunk a Pécsi Tudományegyetem szakképzésre akkreditált képző helye, így mozgásszervi rehabilitációs szakvizsgára készülő kollégák oktatásában is részt tudunk venni.
Beutalás és előjegyzés rendje, hogyan kerülhet felvételre:
Betegeink többsége az elsődleges ellátást végző osztályokról kerül felvételre az ottani kezelést végző orvossal történt konzultáció alapján. Mód van a szakrendelésünkön végzett ambuláns vizsgálatot követően háziorvosi kérésre történő felvételre. Felvételre a fenti módokon az ország minden részéből van lehetőség.
Mit hozzon magával felvételkor?
Háziorvosi beutaló, tisztálkodási szerek (tusfürdő, szivacs, nedves törlő, bőrvédő krém, fogkefe, fogkrém), pizsama, szabadidő ruházat, papucs, zárt cipő, evőeszköz, pohár, otthon használt segédeszközök.
Elhelyezés:
2014 novemberében került átadásra felújított osztályunk, mely korszerű bútorzattal, hűtőszekrénnyel, TV-vel szolgálja betegeink kényelmét. A betegek elhelyezése 3 illetve 5 ágyas kórtermekben történik.
Tisztálkodási lehetőségek:
Minden kórterem saját fürdővel és WC-vel rendelkezik, amelyet fennjáró betegeink önállóan tudnak használni. A beteg állapotától függően a betegek higiénés szükségleteinek kielégítése fürdetőszék segítségével a fürdőszobában történik. Súlyos állapotban lévő betegek higiénés szükségleteinek kielégítése ágyban történik.
Étkezés: az osztály beteg ebédlőjében történik, a kórtermekben tilos az étkezés.
Látogatók, látogatási rend:
10-18 óráig minden nap. A látogatók fogadása a közösségi térben történik. Fekvő betegnél a kórteremben egyszerre maximum 2 látogató tartózkodhat. A látogatás idejét célszerű a délutáni időpontban megtenni, mivel a betegek délelőtt különböző kezeléseken vesznek részt. Így a látogatás nem zavarja az osztály munkáját.
Egyéb szolgáltatási lehetőségek:
TV, borotválás, hajvágás
Személyes dolgok raktározásának lehetőségei: a kórteremben elhelyezett éjjeli és faliszekrényben történik. Lehetőség van a főnővérnek nagyobb érték széfben való elhelyezésére.
Az osztály időbeosztása (vizit, reggeli ebéd vacsora…stb.):
reggeli 8.00
vizit 8.30 ill. 9.00
ebéd 11.30-12.00
vacsora 17.00
tisztálkodás 19.00-21.00
Az MRO osztályon a két szinten összesen 14 kórterem található.
11 krt .5 ágyas
2 krt.3 ágyas
1 krt. 4 ágyas
Szintekre lebontva:
MRO 1:
5 krt. 5 ágyas
1 krt. 4 ágyas
MRO 2:
6 krt. 5 ágyas
2 krt. 3 ágyas
Dr. Görög Pál
osztályvezető főorvos
Kertész Ilona
főnővér
Osztály/szakrendelés/ambulancia elérhetősége:
Osztály: 73/500-500 136 illetve 332-es mellék.
Ambulancia: 73/500-500 583 illetve 111 mellék
E-mail: szigetvar.mozgasszervi@pte.hu
A neurológus feladata a központi és környéki idegrendszer vizsgálata, zavarainak kórismézése és betegségeinek gyógyítása. A központi idegrendszer részei az agy és a gerincvelő. A környéki idegrendszer alatt a testünk legtávolabbi zugaiba is kifutó, mindent behálózó, érző, mozgató és vegetatív működéseket ellátó idegrostokat értjük: valamennyi a neurológus hatáskörébe tartozik.
Hozzánk fordulhatnak többek között fejfájással, gerincpanaszokkal, szédüléssel, zsibbadással, különböző fájdalmakkal, remegéssel és más mozgászavarokkal. Az izmok gyengülése, bénulása, a járás, a beszéd zavarai is erre a szakterületre tartoznak. Nagyon gyakran az alvászavarok, a szellemi hanyatlás, memóriazavar, sőt olykor a depresszió és szorongásos tünetek hátterében is szervi idegrendszeri zavarok állnak.
Osztályunk I-es progresszivitási szintű ellátóhely. Ellátási területünk 77073 főt foglal magába, összesen 20 aktív és 13 krónikus neurológiai ágy áll rendelkezésre. Korszerű röntgen, ultrahang, computer tomograph (CT), labordiagnosztika segíti orvosaink munkáját a pontos diagnózis felállítása érdekében. A krónikus agyi vérkeringési zavar okozta panaszok infúziós kezelésével is készséggel állunk betegeink rendelkezésére.
Az izotóp diagnosztika és koponya MR Pécsett érhető el (PTE Nuclearis Medicina Intézet, PTE Radiológiai Klinika és Pécsi Diagnosztikai Központ), a betegellátás érdekében az adott intézményekkel rendszeres egyeztetés, konzultáció történik. Speciális immunológiai vizsgálatok (autoimmun betegségek, vasculitis, paraneoplasiás betegségek, serum és liquor elektrophoresis immunfixációval stb) részben a PTE Immunológiai és Biotechnológiai Intézetben, részben a PTE Laboratóriumi Medicina Intézetben kivitelezhetőek megállapodás alapján, melyek szintén szoros együttműködést igényelnek. Mikrobiológiai rész nincs a helyszínen, Baranya Megyei ÁNTSZ és a PTE ÁOK mikrobiológiai részlege végzi előzetes egyeztetés alapján.
Leggyakoribb kórképek, melyekkel – többek között – foglalkozunk:
1. Agyérbetegségek (stroke) kivizsgálása, a szakmai irányelveknek megfelelő gyógyszeres kezelés beállítása, a betegek gondozása. Bővebb információt itt kaphat https://www.webbeteg.hu/cikkek/stroke/22/a-stroke-es-tunetei
2. Fájdalmas kórképek (fejfájások kivizsgálása, kezelése, beteggondozás, derékfájások, nyaki-végtagfájdalmak, krónikus fájdalomállapotok kivizsgálása, gyógyszeres kezelése, beteggondozás). Kórházunkban a Magyar Fejfájás Társaság által akkreditált Fejfájás Centrum, továbbá Fájdalom Szakrendelés is működik. Lehetőség van ezen betegek komplex kivizsgálására, kezelésére, továbbá szükség esetén krónikus fájdalmak, illetve fájdalmas izommerevséggel (spaszticitás, ez utóbbi döntően koponya és gerincsérülések után alakul ki) kórképek esetén gerincfolyadékbeli (intrathecalis) pumpák behelyezésére is lehetőség van országos centrumok közreműködésével, ezen betegek gondozását is vállaljuk. Bővebb információ:
https://www.webbeteg.hu/cikkek/fejfajas_migren/2611/a-legtobb-fejfajas-kezelheto
https://www.webbeteg.hu/cikkek/fajdalom/12090/a-kronikus-fajdalom
3. A szédülés, fülzúgások okainak tisztázása, kezelése, a megfelelő terápia meghatározása, beteggondozás. Bővebb információ itt: https://www.webbeteg.hu/cikkek/neurologia/234/miert-szedulunk
4. Memóriazavarok, szellemi hanyatlással járó betegségek (pl. agyérelmeszesedés, Alzheimer kór) kivizsgálása, kezelése. Bővebb információ itt:
https://www.webbeteg.hu/cikkek/demencia/12678/a-demencia-elso-jelei
https://www.webbeteg.hu/cikkek/demencia/11276/a-demencia-megelozese
5. Eszméletvesztések hátterének tisztázása, epilepsziás rosszullétek okának tisztázása, gyógyszeres kezelése.
Bővebb információ itt: https://www.webbeteg.hu/cikkek/neurologia/136/az-epilepszia-es-tunetei
6. Extrapyramidalis betegségek (pl. Parkinson kór, kóros mozgászavarok, végtagremegés) kivizsgálása, gyógyszeres kezelése, beteggondozás.
Bővebb információ itt: https://www.webbeteg.hu/cikkek/parkinson/205/mi-a-parkinson-kor
7. Sclerosis multiplex kivizsgálása.
Bővebb információ itt: https://www.webbeteg.hu/cikkek/neurologia/291/a-sclerosis-multiplex
8. Egyéb neurológiai panaszok (nyelészavar, kettőslátás, beszédzavar, végtag-arczsibbadás, izomgyengeség, izomsorvadás, járászavar, egyensúlyzavar) hátterének tisztázása
Szakrendelések:
1. Általános ambulancia (hétfőtől- péntekig 08:00-14:00) – Időpontkérés 73/500-595
2. Epilepszia Szakrendelés (szerda 12:30-15:30) – Időpontkérés 73/500-518
E-mail: szigetvar.neurologia@pte.hu
Tel.: 06-73/500-500/202
Dr. Győrbíró Zsolt
osztályvezető főorvos
Farkas Lászlóné
főnővér
Osztályunk a pszichotikus páciensek, depresszióban és szorongásos tünetekben szenvedők, valamint krízisben lévő kliensek mellett az organikus zavarokkal és alkoholproblémákkal küzdők akut felvételét biztosítja.
A páciensek felvétele alapellátási (háziorvosi) beutalóval, ambulanciákról és szakrendelésekről beutalva, valamint más osztályon történő ellátást követően történik. Ellátási területen kívülről orvossal történő előzetes megbeszélés, valamint a pácienssel felvett első interjút követően tudunk beteget fogadni.
Pszichiátriai akut ellátást 30 ágyon biztosítunk pácienseink részére.
Az osztályos kezelés során egyéni konzultáció mellett osztályos nagycsoport, pszichoedukáció és életmód-tanácsadás minden páciensünk számára elérhető, valamint betegségspecifikusan szimbólum- és tematikus csoportfoglalkozások vannak.
Osztályos kezelés során a szervi betegségek szükségessé tehetik egyéb diagnosztikai vizsgálatok igénybe vételét.
A megfelelő diagnózis és terápia kialakításhoz pszichológusaink sokrétű pszichodiagnosztikai vizsgálatokat eszközölnek.
Az akut osztályos kezelést követően pszichiátriai betegségspecifikusan mód van Pszichiátriai Rehabilitáció, Addiktológiai Rehabilitáció, Krónikus pszichiátriai ellátás, illetve Ápolási osztályos elhelyezés igénybevételére.
Osztályunkon 2 és 4 ágyas kórtermekben történik a páciensek elhelyezése, csoportfoglalkozásokra külön csoportterápiás helység áll rendelkezésre, hozzátartozóikat külön nappali helyiségben fogadhatják.
Küldetésünk magas színvonalú orvosi ellátást biztosítani pácienseinknek az irányadó szakmai protokollokat követve, a betegjogok mentén. Segítjük klienseinket abban, hogy betegségük leküzdésével teljes értékű életet élhessenek megszokott környezetükben.
A beteg felvételéhez szükséges:
• Személyi igazolvány
• TAJ kártya
• Beutaló
• Előző zárójelentések, vagy összefoglaló orvosi vélemény
• Rendszeresen szedett gyógyszerek listája
• Pizsama vagy hálóing, köntös
• Papucs
• Szabadidő ruha
• Törölköző
• Tisztálkodási szerek
• Evőeszköz, pohár
• Férfi betegeknek borotválkozási eszközök
Felhívjuk figyelmüket, hogy a megőrzésre le nem adott nagyobb pénzösszegekért, értéktárgyakért felelősséget az osztály dolgozói nem tudnak vállalni. Ezen értéktárgyakat megőrzésre az osztályon kijelölt szakdolgozónál tanácsos letétbe helyezni.
Lehetőség szerint ne hozzanak gyorsan romló élelmiszert, szénsavas üdítőt!
Látogatókat betegeink 08.00 – 19.00 óráig fogadhatnak.
Kórházi ellátás alatt a páciens állapotával kapcsolatos információt az osztályvezető főorvostól, illetve osztályos orvostól, illetve a pácienseket kezelő pszichológustól kérhetnek.
Hozzátartozók betegeinkkel a 06 – 73/ 310-241-es telefon számon tudnak beszélni.
Dr. Kruzslicz Júlia
osztályvezető főorvos
Szászné Bürge Éva
főnővér
A Pszichiátriai Osztályon összesen 8 kórterem van, 7 db. négyágyas, 1 db. két ágyas kórterem.
Elérhetőségeink
Telefon: 06 – 73/ 500-590
E-mail: szigetvar.pszichiatria@pte.hu
Levélcím
Szigetvári Kórház
Pszichiátriai osztály
7900 Szigetvár, Szent István ltp. 7.
Reméljük e tájékoztatónkkal segítettünk, hogy korrekt, teljes körű tájékoztatást kapjon a pszichiátriai osztály működéséről, az osztály struktúrájáról a további jó együttműködés reményében.
Az 1980-tól működő Pszichiátriai Rehabilitációs Osztály, Baranya megye és Pécs városának ellátásáért felel.
A 45 ágyas osztályhoz 22 fős Nappali Kórházi ellátás és egy nagy forgalmú járóbetegeket ellátó Szakrendelés kapcsolódik.
Az osztályon szakorvosok, szakpszichológusok mellett szakorvos jelöltek és szociális munkás is dolgozik.
Kórházunk gyógytornászai segítik munkánkat.
Önkénteseink értékes segítségére hosszútávon számítunk.
A minimum követelményeknek megfelelő tárgyi feltételekkel rendelkezünk
Kórházunk rehabilitációs osztályai egy Európa Uniós pályázat keretében felújításra kerültek, így XXI. századi feltételeknek megfelelő körülmények várják a betegeket A páciensek 5 ágyas kórtermekben vannak elhelyezve .Osztályunkon közösségi terek vannak kialakítva. A terápiás foglalkozások céljára csoport szoba, egyéni terápiás munkahelyek valamint hangulatos, jól felszerelt foglalkoztató műhelyek vannak. (varroda, könyvkötészet, kerámia műhely, kertészet )
Az osztály szép természeti környezetben, parkkal van körülvéve, ahol sportolási lehetőségek vannak.
Beutalás
A beutalást kezdeményezheti a páciens maga, a családtagja, a gondozó, vagy kezelő orvosa. A leendő pácienseket és hozzátartozóikat a felvételt megelőző felvételi interjúra várjuk, a kölcsönös megismerkedés, célok, elvárások, lehetőségek egyeztetése céljából.
Betegeink csak önkéntesen, saját akaratukkal egyezően tartózkodhatnak az osztályon.
Kiket várunk?
Olyan pszichiátriai betegséggel élőket, elsősorban a pszichózis formakörből, akiknek a betegségük nehezítik a munkahelyi, a családi beilleszkedést. A sorozatos egyensúly vesztés gyakori kórházi felvételt tesz szükségessé. Akik képesek hinni abban, hogy felépülésük saját erőfeszítéssel szakmai vezetéssel sorsfordítóan megtörténhet.
Terápiás beavatkozások
Az osztályon minden páciensnek személyes terapeutája van, aki felel a páciens fejlődéséért. A páciens érkezésekor terápiás terv készül, amely találkozik a beteg elképzelésével, vállalásával. Ez szakmai protokollok mentén kialakított terápiás beavatkozási sor. A gyógyszeres terápián túl egyéni és csoport pszichoterápiás, szocioterápiás és készségfejlesztő foglalkozásokat jelent. A terápia időhatárolt, rendszeres kontrollok mentén történik.
Tekintettel arra, hogy a betegség sok tanulási folyamatot akaszt meg, képzési lehetőségeket biztosítunk (önellátástól a speciális ismeretekig) Mindez a foglalkozás terápiák keretében történik. Például háztartási ismeretek és számítástechnikai tanfolyamok.
A pszichoedukációs csoportban betegségéről szerezhet ismereteket, ez a remisszió fenntartását segíti.
Antistigma programjaink során a megbélyegzésük kivédése, önbecsülésük megtartása a cél.
A szabadidő strukturálásának segítéséhez rendszeres kultúrprogramok, sportversenyek és a városban szervezett szabadidő programok vannak ( történelmi séták, múzeum látogatások ..) A városi rendezvényeken több alkalommal bemutatkozás céljával vettünk részt, bemutatva, hogy értékesek vagyunk.”
Küldetésünk
A pszichoterápiás módszerű, a pszichiátriai betegek gyógyításában és társadalmi reintegrációjában elköteleződött team olyan osztályt működtet, ahol a felépülés értékként való kezelése meghatározó. Tudjuk, hogy a pszichiátriai betegséggel élő ember értéket hordoz, ezért a közösségeknek fontos tagja.
A pácienseink emberi méltóságának tiszteletben tartásával elvárjuk a felépülésben az aktív szerepvállalásukat. Úgy gondoljuk, hogy felelősséget vállalva sorsukat pozitív irányba fordíthatják.
A közösségi szemléletű osztályon az alkalmazkodás és beilleszkedés tanulása, segítése, a pozitív emberi kapcsolatok teremtésének lehetősége, a saját élmény szintű tapasztalásokkal olyan változások érhetőek el amelyek adataink szerint tartósak, sok esetben sorsfordítóak.
Hisszük, hogy módszerünk alkalmas a betegek felépülésére, társadalmi reintegrációjára. A költséges szociális otthoni ellátás elkerülésére, a fenyegető hajléktalanság, vagy a legnagyobb kockázat a szuicidium megelőzésére.
Munkánk során szerzett tapasztalatainkról tudományos konferenciákon, szaklapokban számoltunk be. Tankönyv fejezetek ismertetik módszerünket. Hivatkoznak gyakorlatunkra.
Osztályunk szakorvosképzésre akkreditált, pszichológus hallgatók klinikai gyakorlati helye.
Dr. Farkas Zsolt
osztályvezető főorvos
Kovac Anikó
főnővér
Az osztályon 10 db 5 ágyas, 1 db két ágyas és egy db háromágyas kórterem van.
Elérhetőségünk
7900 Szigetvár Szent István ltp.7
Tel: munkaidőben 73/ 500-534
E-mail: szigetvar.pszichirehab@pte.hu
SEBÉSZETI-TRAUMATOLÓGIAI OSZTÁLY
Az osztály mátrix rendszerű, 15 sebészeti -, 15 traumatológiai-, 8 VIP-, 5 krónikus sebészeti-, 5 traumatológiai rehabilitációs ágyunk van.
6 férfi, 6 női kórteremmel rendelkezünk. 4x2 ágyas VIP kórtermeink vannak, saját fürdőszobával, hűtőszekrénnyel, ill. televízióval.(válaszható, térítés ellenében).
A sebészeten, az általános sebészet teljes palettájával, laparoscopos beavatkozásokkal, a gyomor ill. coloproctológiai műtétekkel foglalkozunk. A kor szakmai színvonalának, és elvárásának megfelelően laparoscopos technikát alkalmazunk mind akut mind előre előjegyzett betegeken. Laparoscopos vakbél-, epe-, lágyék sérv-, vastagbél műtét mellett több szakmát érintő laparoscopos endometriosis műtétet végzünk.
A Traumatológián a töréskezelés konzervatív és operatív eljárásait, kézsebészeti és arthroscopias beavatkozásokat végezzük.
A postoperatív szakban lehetőségünk van a rehabilitátiora.
A Főnővéren kívül 11 szakápoló, 2 segédápoló segíti az osztály ápolási munkáját.
6 orvos lát el napi szinten sebészeti és traumatológiai feladatot.
E-mail: szigetvar.sebeszet@pte.hu
Tel.: 06-73/500-500/305
Sebészet-Trauma osztály .Kórtermek 6 ágyas kórterem 6 db, 3 ágyas kórterem 3 db, 2 ágyas kórterem 5 db van. Összesen 14 kórterem.
Dr. Lakatos Levente
osztályvezető főorvos
Dr. Till József
traumatológiai szakmavezető
Fehér Sándor Attiláné
főnővér
Osztályunk a Dél-Dunántúli régió részére biztosít speciális rehabilitációs tevékenységeket, illetve súlyos központi idegrendszeri károsodottak rehabilitációját végezzük. Pl.: súlyos agysérülés balesetek után, stroke után, anoxiás agykárosodás után, agydaganat műtét után stb…
Osztályunk 2014 óta működik a Szigetvári Kórház V. épületének földszintjén. 10 minden igényt kielégítő elektromos vezérlésű, kompresszoros decubitor matraccal ellátott ágyakon folyik a betegápolás. Központi oxygén és szívás lehetőséggel rendelkezünk.
Neurorehabilitáció komplex folyamat, melynek során többféle terápiás módszer együttes alkalmazásával segítjük a központi idegrendszer valamely károsodását elszenvedett pácienst az önellátás és az életminőség magasabb fokára lépnie.
A neuropszichológiai ellátás keretén belül sor kerül a sérült személy neuropszichológiai vizsgálatára, feltérképezve az agysérülés által okozott kognitív károsodást (figyelem-, emlékezet-, beszédzavar stb.), érzelmi és viselkedéses változásokat. Mindezeket szem előtt tartva a neuropszichológus a rehabilitáció során segíti az agysérült személy gondolkodási funkcióinak újraszerveződését, helyreállását, szociális kapcsolatainak rendeződését.
Az egyéni foglalkozásokon kívül pácienseinknek lehetősége van csoportos terápiában is részt venni, osztályunkon stroke- illetve afázia (szerzett beszédzavar) csoport is működik, valamint a családtagok is igénybe vehetik a pszichológiai támogatást, tanácsadást.
A rehabilitációs team összetétele:
Osztályvezető főorvos, összefogja és irányítja a rehabilitációs csapat munkáját.
Ápoló személyzet, a betegalany összetételének megfelelő szakképesítéssel rendelkeznek.
Gyógytornászok, fizioterápiás asszisztensek, neuropszichológus, szociális munkás, logopédus, zeneterapeuta, ergoterapeuta, dietetikus.
Az osztály maga egy nagy kórterem 10 ággyal.
Dr. Kőrösi Olga
osztályvezető főorvos
Pintér Vendelné
főnővér
Telefon: 06 73/500-557
E-mail: szigetvar.sar@pte.hu
A nap 24 órájában áll azon betegek rendelkezésére, akiknél akut állapotrosszabbodás, belgyógyászati, ideggyógyászati, pszichiátriai, nőgyógyászati, sebészeti, traumatológiai sürgősségi panaszok, illetve az életveszélyes vagy újraélesztésen átesett páciensek ellátására kerül sor.
A munkavégzésben szakorvos, rezidens orvos, mentőtiszt és szakápoló vesz részt.
A páciens érkezésekor a Triage helyiségbe kerül, ahol a betegség osztályozása és az elsődleges vizsgálatok megtörténnek, ezt követően kerül sor szakorvosi vizsgálatra, majd a beteg állapotától függően és a vizsgálati eredmények alapján dönt a műszakvezető szakorvos arról, hogy a páciens otthonába bocsátható, kórházi osztályos kezelést igényel, vagy maximum 24 óráig a sürgősségi osztályon történik az elhelyezés, mely során monitorizálásra és szoros megfigyelésre van lehetőség.
SBO osztályunkon a következő elosztásban vannak a kórtermek, ágyak:
-egy 4 ágyas
-egy kétágyas
-egy egyágyas kórtermünk van.
Dr. Csonka Zsuzsanna
orvosigazgató, osztályvezető főorvos
Majszterovics Magdolna
főnővér
Elérhetőségeink
Telefon: 06 – 73/ 500-582
E-mail: szigetvar.sbo@pte.hu
Levélcím
Szigetvári Kórház
Sürgősségi Betegellátó Osztály
7900 Szigetvár, Szent István ltp. 7.
„Otthonos Szülészet: Otthon melege és a Kórház biztonsága”
Osztályunk 20 ággyal üzemel, szobáink komfort fokozata átlag feletti. Szobáink zöme 2-3 ágyas, kórteremben zuhanyzási lehetőséggel. Igény szerint 1 ágyas kórtermeket is tudunk biztosítani- térítés ellenében -, ahol a hozzátartozókkal együtt tudnak lenni. Kórtermeinkben nőgyógyászati betegek, várandósok és kismamák ellátása egyaránt történik Televízió majdnem mindegyik kórteremben található.
Pácienseink látogatóikat kényelmes társalgónkban fogadhatják. Kórtermekben a látogatás nem lehetséges a betegek magánszférájának biztosítása érdekében.
Lehetőséget biztosítunk az osztály és a szülőszoba megtekintésére szervezett formában és ennek keretén belül megismerkedni az osztályon dolgozó szülésznőkkel és ápolónőkkel.
Szülőszoba
A szülést amennyiben természetes módon zajlik, minél kevesebb beavatkozással kísérjük, szükség esetén felismerjük és ellátjuk a szövődményeket, ettől otthonos és kórházi.
A szülések két szülőszobában zajlanak, mellettük igen nagy népszerűségnek örvend alternatív vajúdó szobánk, ami franciaággyal, sarokkáddal, bordásfallal rendelkezik, CD lejátszó áll rendelkezésre igény szerint. A szülőszobán, hagyományos szülőágyon és szülőszéken vezetünk szüléseket.
Vajúdási idő alatt és a szülőszobán is figyelembe vesszük a kismama óhajait, és amennyiben az ő és magzata állapota megengedi, kéréseit maximálisan teljesítjük. Lehetőség van epidurális érzéstelenítésre is, és bárki szülhet, vajúdhat alternatív módon. Dúla és szülésznőválasztásra is lehetőség van, de szívesen látjuk a közeli hozzátartozókat is a szülőszobán.
Hüvelyi szülések zömét (kb 80%-át) gátvédelemben vezetjük.
Császármetszés frekvenciánk az országos alatti, a legmodernebb elveknek megfelelően, újszülött és anyabarát módon végezzük.
Az újszülöttet megszületése után édesanyja mellére helyezzük, s vele maradhat a szülőszobai megfigyelés /2 óra/ időtartamára. Igény szerint roomig-in ellátást biztosítunk a kismama igényéhez igazodva.
Az újszülöttek megtekintése az újszülött osztályon történik.
Nőgyógyászati ultrahangra időpontot az alábbi telefonszámon kérhet:
06-73/500-589 (Rendelési idő: hétfő-kedd-szerda, 13.00-15.00 között).
Lehetőség van 3D, 4D ultrahangra, DVD, fénykép készítésére is.
Telefon: +36 73/500-500 303-as mellék
E-mail: szigetvar.szuleszet@pte.hu
Látogatási idő: 10-18.00 óráig
Kórtermek az osztályon: 1 ágyas kórterem: 3 db
2 ágyas kórterem : 5 db
3 ágyas kórterem : 3 db
6 ágyas kórterem : 1 db
Dr. Doma Imre
osztályvezető főorvos
Iván Szilvia
főnővér
A Csecsemő-Gyermek és Újszülött osztály 1988. november 1-én nyitotta meg kapuit. Akkoriban az ország egyik legmodernebb gyermekosztályának számított, 30 ággyal kezdte meg működését, jelenleg 15 ágyon folyik a betegellátás. Osztályunk gyermekbarát környezettel, felszereléssel várja gyógyulni vágyó betegeit és hozzátartozóit.
A technikai feltételek nagyrészben adottak, pályázatok útján próbáljuk folyamatosan fejleszteni eszközparkunkat. Az elmúlt években szervezett szakmai specialitások működtetésével a térségben előforduló gyermekkori megbetegedések kezelését, több, mint 90%-ban helyben oldjuk meg. A speciális vagy intenzív ellátást igénylő eseteket a PTE Gyermekklinikájára irányítjuk.
Osztályunk a kórház második emeletén helyezkedik el, ami a lépcsőházon és lifttel nagyon könnyen megközelíthető. Általános gyermekosztály, az akut ellátás és a különböző kivizsgálások mellett fő profilunkká vált a gyermek asztma és allergia teljes körű kivizsgálása Dr. Papp Gábor, gyermekpulmonológus szakorvos által, aki a betegség kezelésének neves szakértője.
Osztályunk szerkezeti felépítése
• 2 db 2 ágyas kórterem televízióval /intenzív ellátásra alkalmas/
• 5 db 4 ágyas kórterem televízióval
• 1 db kezelő központi oxigénnel, központi szívóval ellátva
• játszószoba televízióval, számítógéppel
• tálalókonyha
• gyermekfürdőszoba, csecsemőkáddal, zuhanykabinnal, ülőkáddal
• gyermek WC-k (fiú-lány)
• gyermek allergológiai, pulmonológiai vizsgálati helyiség
• főorvosi, főnővéri, orvosi szoba, iroda, nővéröltöző
ÚJSZÜLÖTT OSZTÁLYAINK
A Gyermekosztály szerves része a 20 ággyal működő Újszülött osztály. A születések száma a területi ellátási kötelezettség által közel a duplájára emelkedett ( kb. 600/ év). Részlegünk a közelmúltban felújításon esett át,ami által színesebbé, barátságosabbá,otthonosabbá, komfortosabbá vált. Többféle választás adott a kismamák részére. Lehetőség van egyágyas kórterem igénybevételére, akár hozzátartozóval való elhelyezésre, ami térítésköteles. Baba-mama szoba igénybevételére az édesanya igényei szerint,24 órán keresztül. Szülésnél neonatológus szakorvos irányításával,gyermekgyógyász szakorvos látja el az újszülöttet. A baba mellre helyezése megtörténik szülés után, a gyermek ellátása után apuka is kézbe veheti gyermekét. Babafürdetővel, pólyázóval berendezett szobában az édesanyák igény szerint kérhetik a fürdetés,öltöztetés gyakorlását, nővéri irányítás mellett. Szakápoló és védőnő segítséget nyújt igény szerint, a helyes szoptatási mód elsajátításában. Hozzátartozók ablakon keresztül láthatják kisbabájukat. Törekszünk a kíméletes,baba és mamabarát ellátásra.
Csecsemő- és gyermekgyógyászati ambulancia
Rendelési idő: minden nap 8-14 óráig
Időpont egyeztetésre lehetőség van.
Telefon: +36 73/500-520
A csecsemő- és gyermekgyógyászati ambulancia hétköznaponként 8-14 óráig a kórház földszintjén a sürgősségi osztály területén belül működik (73-500-520)
Kivizsgálásaink
• Asztam, allergia kivizsgálás
• obesitas (elhízás)
• laktóz intolerancia (tejcukor érzékenység)
• gastrooesophagealis reflux (gyomorszáj záródási problémája)
• cephalgia (fejfájás)
• hypertonia (magas vérnyomás) (ABPM)
• felszívódási zavarok.
• ételallergia tesztek
Vizsgálatok ismertetése
A gyermekpulmonológiai kivizsgálás menete
• osztályos felvétel időpontja:hétfő,szerda 10-12 óráig
• előjegyzés alapján háziorvosi beutalóval érkezik a beteg az ambulanciánkra
• adminisztratív osztályos felvétel
• ápolónál jelentkezés a gyermekosztályon
• beteg elhelyezése
• ápolási dokumentáció kitöltése
• vizsgálatok: mellkas-, orr-melléküreg röntgen, hasi ultrahang, vérvétel, fül-orr-gégészeti szakvizsgálat, légzésfunkciós, fizikai terheléses és provokációs vizsgálat, Bencard-Prick teszt elvégzése
Az elhízás kivizsgálásának menete
• előjegyzés alapján háziorvosi beutalóval, éhgyomorra érkezik a beteg az ambulanciánkra
• adminisztratív osztályos felvétel
• ápolónál jelentkezés a gyermekosztályon
• beteg elhelyezése
• ápolási dokumentáció kitöltése
• vizsgálatok: koponya röntgen, hasi ultrahang, nagylabor ( + hormonszint), vércukorterhelés, szemészet, 24 órás vérnyomásmérés, dietetikus és gyógytornász bevonásával szaktanácsadás, gyermekkardiológia
A laktóz intolerancia kivizsgálás menete
• előjegyzés alapján háziorvosi beutalóval, éhgyomorra érkezik a beteg az ambulanciánkra
• adminisztratív osztályos felvétel
• ápolónál jelentkezés a gyermekosztályon
• beteg elhelyezése
• ápolási dokumentáció kitöltése
• vizsgálatok: hasi ultrahang, nagylabor, laktóz terhelés, Hidrogén kilégzési teszt
Fejfájás kivizsgálás menete
• előjegyzés alapján háziorvosi beutalóval érkezik a beteg az ambulanciánkra
• adminisztratív osztályos felvétel
• ápolónál jelentkezés a gyermekosztályon
• beteg elhelyezése
• ápolási dokumentáció kitöltése
• vizsgálatok: sella röntgen, hasi ultrahang, nagylabor, szemészet, fül-orr-gégészet, Schellong-próba, fejfájás kérdőív, RR holter, pszichiátria
Magas vérnyomás kivizsgálás menete
• előjegyzés alapján háziorvosi beutalóval érkezik a beteg az ambulanciánkra
• adminisztratív osztályos felvétel
• ápolónál jelentkezés a gyermekosztályon
• beteg elhelyezése
• ápolási dokumentáció kitöltése
• vizsgálatok: hasi ultrahang, nagylabor, szemészet, fül-orr-gégész, ABPM, kardiológia
GOR kivizsgálás menete:
• előjegyzés alapján háziorvosi beutalóval érkezik a beteg az ambulanciánkra
• adminisztratív osztályos felvétel
• ápolónál jelentkezés a gyermekosztályon
• beteg elhelyezése
• ápolási dokumentáció kitöltése
• vizsgálatok: hasi ultrahang, nagylabor
Verejték teszt vizsgálat
• előjegyzés alapján háziorvosi beutalóval érkezik a beteg a pulmonológiai szakrendelésünkre
• vizsgálatok: légzésfunkció, bőr teszt elvégzése.
Felszívódási zavarok kivizsgálás menete
• előjegyzés alapján háziorvosi beutalóval érkezik a beteg az ambulanciánkra
• adminisztratív osztályos felvétel
• ápolónál jelentkezés a gyermekosztályon
• beteg elhelyezése
• ápolási dokumentáció kitöltése
• vizsgálatok: hasi ultrahang, nagylabor, széklet.
Házirend
A betegnek mit szükséges, illetve mit lehet behozni az osztályra
• előző zárójelentéseit, állandó gyógyszereiről hivatalos listák
• tisztálkodási szereit
• saját pizsamát, papucsot, törölközőt
• cumisüveget, kanalat,játékot,könyvet,poharat
A behozott személyes értékeikért, tárgyaikért felelősséget nem tudunk vállalni!
Tilos behozni az osztályra!
• kést, ollót, villát, más éles és szúró eszközt, a testi épséget veszélyeztető tárgyat
• otthon készített élelmiszert
A behozható élelmiszerek listája
• natúr gyümölcslé
• gyümölcs (alma, banán, kivi, körte, mandarin, narancs, őszibarack)
• keksz (háztartási, édes, sós) chips, ropi
A behozható élelmiszerek listája az adott betegségtől függ, kizárólag az orvos, vagy a nővér engedélyével adható.
Az élelmiszereket a kórteremben tárolni tilos! Az erre kijelölt hűtőszekrényben, névvel ellátva kell elhelyezni.
LÁTOGATÁSI IDŐ: NAPONTA 10-18-IG
Egy betegnél maximum két látogató tartózkodhat egyszerre.
14 év alatti gyermek osztályunkat nem látogathatja!
Cipővédő használata kötelező!
Osztályunkon egy hozzátartozó állandó jelleggel a beteg gyermeke mellett tartózkodhat. Kivétel ez alól a vizit és különböző vizsgálatok ideje.
Anyaszállás igénybevételére is van lehetőség a szülő külön ágyat kap és gyermekével egy kórteremben helyezzük el térítés ellenében.(2000 ft./éjszaka)
A gyermeke mellett benntartózkodó hozzátartozó felelős a gyermek testi épségéért, a kezelés és a házirend betartásáért!
A kiságyrácsot mindig teljesen fel kell húzni, ha a gyermek az ágyban tartózkodik!
A gyermeket a pólyázón és a fürdőkádban felügyelet nélkül hagyni tilos!
A hozzátartozó köteles
• védőköpenyt és cipővédőt használni
• engedélyt kérni, ha a gyermekét az osztály területéről szeretné kivinni
• a beteg gyermekével saját kórtermében tartózkodni saját és másik gyermek érdekében
E-mail: szigetvar.gyermekosztaly@pte.hu
Tel.: 06-73/500-500/399
2 db -1 ágyas kórterem
2 db -4 ágyas kórterem
1 db -3 ágyas kórterem
2db -2 ágyas kórterem
Dr. Shubail Mohamed Eisa
osztályvezető főorvos
Kovács Edit
főnővér
A Szigetvári Kórház minden osztályán egységes, szabályzat alapján minden nap 10-18 óra között van lehetőség.
A tisztálkodás, és betegellátási tevékenységek idején látogatók a kórtermekben, illetve az osztály területén nem tartózkodhatnak.
Súlyos, terminális állapotú beteg mellett 1 fő hozzátartozó a látogatási időn túl is tartózkodhat, azzal a kitétellel, hogy a többi beteg nyugalmát nem zavarhatja.
Az adatvédelmi tájékoztató elérhető a Tájékoztatók között a központi dokumentumtárban.