Ugrás a tartalomra
  • Bemutatkozás
  • Munkatársak
  • Egységek
  • Hírek
  • Dokumentumok

 

Az 1912-ben Pozsonyban alapított Erzsébet Tudományegyetem 1923 őszén nyitotta meg kapuit Pécsett. Az ekkor létesült klinikák közül a legnagyobb a „Belklinika” (ma I.sz. Belgyógyászati Klinika) volt, ami magában foglalta az akkori összes belgyógyászati szakterület mellett a képalkotó és laboratóriumi diagnosztikát is. Helyileg a PTE KK jelenlegi Rákóczi úti telephelyén működött a régi épületekben 150 ággyal és kiterjedt ambuláns szakrendelésekkel.

A pécsi Belklinika alapítója Ángyán János professzor 36 évig irányította a klinikát, majd Barta Imre, Jávor Tibor professzor és Mózsik Gyula professzort követően a klinikát jelenleg Tóth Kálmán professzor vezeti.

A PTE KK I. sz. Belgyógyászati Klinika a Dunántúl legnagyobb klinikája. A klinika Pécsett két telephelyen található: Ifjúság út 13. telephelyen a Janus Pannonius Klinikai Tömbben (a volt 400 ágyas Klinika) és a Rákóczi út 2. sz. alatti telephelyen (a volt Baranya Megyei Kórház). A klinika mintegy 300 ágyon, összesen 10 fekvőbeteg osztállyal működik a két telephelyen. Az alábbi szakterületeken látjuk el a hozzánk érkező pácienseket: angiológia, endokrinológia-anyagcsere, gasztroenterológia, geriátria, hematológia, infektológia, intenzív terápia, kardiológia, kardiológiai rehabilitáció és pulmonológia. Ezekben az egységekben mintegy 80 orvos, pszichológus és szakgyógyszerész, valamint több mint 250 szakdolgozó és adminisztratív dolgozó évi 100 ezer járó- és 10 ezer fekvőbeteget lát el.

Az oldal jelenleg feltöltés alatt áll!

Igazgatóság

Prof. Dr. Tóth Kálmán
egyetemi tanár, klinikaigazgató
32636, *0559
Prof. Dr. Mezősi Emese
egyetemi tanár, általános klinikaigazgató-helyettes
*0552
Prof. Dr. Bajnok László
egyetemi tanár, minőségirányítási igazgató-helyettes
32632, *0551
Prof. Dr. Halmosi Róbert
32605, 32604, 32606, *0565
Prof. Dr. Késmárky Gábor
egyetemi tanár, tudományos igazgató-helyettes
*0561, 32617
Dr. Szabó Imre
egyetemi docens, oktatási igazgató-helyettes
32629, *0560
Bihari Erika
ápolásszakmai igazgató-helyettes
32622, *0549
Vankó Erika
ápolásszakmai igazgató-helyettes helyettese
32638
Kovács-Szabó Hajnalka
klinika vezető asszisztens
*0143, 33900
Soványné Cserhalmi Erika Ágnes
titkárságvezető
32636
Pesti Marianna
tudományos és oktatási titkár
32637
Ripli Ágnes
gazdálkodási referens
32634
Friedmann Lilla
gazdasági ügyintéző
61680, 32680
Kollárné Emmert Ágnes
gazdasági ügyintéző
32686
Moór Balázs
gazdasági ügyintéző
32633
Dencs Istvánné
HR referens
32675
Angyal Tünde
tanulmányi ügyintéző
32692
Kovács Éva
oktatási ügyintéző, klinikai adminisztrátor
32641
Nagyné Ackermann Enikő
tanulmányi ügyintéző
32697
Hidegkutiné Schneider Szilvia
területi munkaügyi ügyintéző
32460
Hegyháti Roland
informatikus
32642, *0109, 60052

Aferezis Labor

Dr. Alizadeh Hussain
egyetemi docens
*0547, 32645
Molnár Ágnes
klinika vezető asszisztens helyettes, laborvezető szakasszisztens
*0555, 32645, 32682
Dr. Kosztolányi Szabolcs
32654, 32653, *0970, 32645
Bagó Sára
hematológiai és transzfúziológiai szakasszisztens
61468, 32659, 32645
Csavari Éva
laboratóriumi szakasszisztens
*0592, 32614, 32613
Gusztáv Bálint
asszisztens
32645, 32682
Nincsevics Andrea
asszisztens
32682, 32645

Angiológiai osztály

Prof. Dr. Késmárky Gábor
egyetemi tanár, osztályvezető
*0561, 32617, 32621
Dr. Temesné Dr. Endrei Dóra
főorvos
32621, 61460
Dr. Koltai Katalin
adjunktus
*0985, 32624, 32621
Gyurkovics Zsuzsanna
diplomás ápoló, osztályvezető ápoló
32619, 32639
Dr. Bánki Réka
rezidens orvos
Dr. Fendrik Krisztina
tartósan távol
Dr. Simon Orsolya
rezidens orvos
*0563, 32621
Barabás Zsuzsanna
általános ápoló
32619
Csabai Gáborné
diplomás ápoló
32619
Császár Ibolya
orvosírnok
32621
Gallai Diána
képzett segédápoló
32619
Horváth Zsoltné
ápoló
32619
Kovács Vanda
segédápoló
32619
Nagyné Tóth Klára
Felnőtt szakápoló
32619
Pandur Andrea
ápolási asszisztens
32619
Selymes Anikó
ápoló
32619
Szalai Sándor Rezsőné
általános ápoló
32619
Szily Napsugár
általános ápoló
32619

Coronária Őrző

Dr. Kenyeres Péter
adjunktus
32631, *0568, 32638
Dr. Magyar Klára
adjunktus
32638, *0859, 32624
Vankó Erika
diplomás ápoló, ápolásszakmai igazgató-helyettes helyettese
32638, 32687
Bodnár Johanna
Felnőtt intenzív szakápoló
32687, 32638
Ernyes Ildikó
ápoló
32687, 32638
Orsós Zoltán
ápolási asszisztens
32687, 32638
Pelentáné Babin Bernadett Anett
segédápoló
32687, 32638
Szabó Armida
Felnőtt intenzív szakápoló
32687, 32638
Szabó Valentin
általános ápoló
32687, 32638
Szántó Andrea
ápoló
32687, 32638
Szatmári Anna
ápoló
32638, 32687

Endokrinológiai és Anyagcsere Osztály

Prof. Dr. Bajnok László
egyetemi tanár
32621, 32620, *0551
Prof. Dr. Mezősi Emese
egyetemi tanár, osztályvezető
32621, 32620, *0552
Dr. Nemes Orsolya
adjunktus
*0858, 32623
Dr. Gulyás Erna
tanársegéd
32623, *0159
Dr. Bruszt Kitti
rezidens orvos
32621, *0120
Dr. Daradics Petra
rezidens orvos
Dr. Szujó Szabina
rezidens orvos
*0137, 32621
Gyurkovics Zsuzsanna
diplomás főápoló, osztályvezető ápoló
32639, 32619
Barabás Zsuzsanna
általános ápoló
32619
Csabai Gáborné
diplomás ápoló
32619
Császár Ibolya
orvosírnok
32621
Gallai Diána
képzett segédápoló
32619
Horváth Zsoltné
ápoló
32619
Kovács Vanda
segédápoló
32619
Nagyné Tóth Klára
Felnőtt szakápoló
32619
Pandur Andrea
ápolási asszisztens
32619
Selymes Anikó
ápoló
32619
Szalai Sándor Rezsőné
általános ápoló
32619
Szily Napsugár
általános ápoló
32619

Endokrinológiai szakrendelés

Prof. Dr. Bajnok László
egyetemi tanár
*0551, 32612
Prof. Dr. Mezősi Emese
egyetemi tanár
32611, *0552
Dr. Biró Katalin
adjunktus
*0554, 33912
Dr. Nemes Orsolya
adjunktus
*0858, 32611
Dr. Gulyás Erna
tanársegéd
32609, *0159
Dr. Rajbár Renáta
szakorvos
32612, *0569, 32609
Andrelli-Kapitány Ágnes
asszisztens
32612, 32609
Farkas Anita
orvosírnok
32609, 32611
Fülöp Petra
dietetikus
+36-30-0918911
Tóth Andrea
szakápoló
32609, 32611

Endoszkópia

Prof. Dr. Hunyady Béla
egyetemi tanár
*0122, 32650, 32649
Prof. Dr. Vincze Áron
egyetemi tanár
32650, 32649, *0852
Dr. Czimmer József
egyetemi docens
32650, 32649, *0988
Dr. Pár Gabriella
egyetemi docens
32650, 32649, *0971
Dr. Sarlós Patrícia
egyetemi docens
32650, 32649, *0024
Dr. Szabó Imre
egyetemi docens
32649, 32650, *0560
Dr. Gódi Szilárd
adjunktus
32650, 32649, *0853
Dr. Hágendorn Roland
adjunktus
32650, 32649, *0868
Dr. Illés Anita
adjunktus
32650, 32649, *0147
Dr. Bajor Judit
főorvos
*0151, 32650, 32649
Paulovicsné Kiss Melinda
okleveles egyetemi ápoló
32650
Borhy Erika
endoszkópos szakasszisztens
32650
Bozsánovicsné Jánosi Hajnalka
endoszkópos szakasszisztens
32650
Fehér Lajosné
endoszkópos szakasszisztens
32650
Fülöpné Ravasz Anita
endoszkópos szakasszisztens
32650
Gulyás Istvánné
szakasszisztens
32650
Kolozsvári Mónika
endoszkópos szakasszisztens
32650
Langhammer Szilvia
endoszkópos szakasszisztens
32650
Lemle Beatrix
endoszkopós szakasszisztens
32650

Gasztroenterológiai osztály

Prof. Dr. Hunyady Béla
egyetemi tanár, osztályvezető
32679, *0122
Prof. Dr. Vincze Áron
egyetemi tanár
32679, *0852
Dr. Czimmer József
egyetemi docens
32679, *0988
Dr. Pár Gabriella
egyetemi docens
32679, *0971
Dr. Sarlós Patrícia
egyetemi docens
32679, *0024
Dr. Szabó Imre
egyetemi docens
32679, *0560
Dr. Gódi Szilárd
adjunktus
32679, *0853
Dr. Hágendorn Roland
adjunktus
32659, 32657, *0868
Dr. Illés Anita
adjunktus
32657, 32659, *0147
Dr. Bajor Judit
főorvos
32689, 32679, *0151
Dr. Pécsi Dániel
rezidens orvos
*0545, 32679
Dr. Szemes Kata
tartósan távol
Borováczné Matolin Friderika
ápoló, osztályvezető ápoló
32678
Bogdánné Király Klára
ápoló
32677
Decsi Gábor
segédápoló
32677
Füredi Mária
Felnőtt szakápoló
32677
Gyurász Ferencné
Felnőtt szakápoló
32677
Haller Ádám
segédápoló
32677
Kismárton-Tóth Diána
orvosírnok
32691
Kiss Andrea
ápoló
32677
Kovács Evelin Szintia
gyakorló ápoló
32677
Petz Mária Mónika
Felnőtt szakápoló
32677
Somlai Izabella
ápolási asszisztens
32677
Sors Petra
ápoló
32677
Szabó Marianna
ápolási asszisztens
32677
Székely Attila Csaba
segédápoló
32677
Tillai Katalin
ápolási asszisztens
32677

Gasztroenterológiai szakrendelés

Prof. Dr. Hunyady Béla
egyetemi tanár
*0122, 32647
Prof. Dr. Vincze Áron
egyetemi tanár, szakambulancia vezető
*0852, 32647
Dr. Czimmer József
egyetemi docens
32648, *0988
Dr. Pár Gabriella
egyetemi docens
32647, 32694, *0971
Dr. Sarlós Patrícia
egyetemi docens
32646, *0024
Dr. Szabó Imre
egyetemi docens
32646, *0560
Dr. Gódi Szilárd
adjunktus
32646, *0853
Dr. Hágendorn Roland
adjunktus
32647, *0868
Dr. Illés Anita
adjunktus
32647, 32648, *0147
Dr. Bajor Judit
főorvos
32646, *0151
Dávid Anita
asszisztens
32646
Dombos Dóra
asszisztens
32646
Fülöp Petra
dietetikus
+36-30-0918911
Jecs Szilvia Júlia
asszisztens
32646, 32648
Régert Réka
asszisztens
32647

Geriátriai és Általános Belgyógyászati Osztály

Dr. Huszár Judit
főorvos
*0118, 33814
Dr. Biró Katalin
adjunktus
33814, *0554
Dr. Tulipán Zsófia
szakorvos
33814, *0025
Dr. Tinusz Benedek
rezidens orvos
33616, *0964
Dr. Varga Gergely
rezidens orvos
33814, *0863
Schleierné Rónaszéki Julianna
Ápoló (BSC) osztályvezető ápoló
33210, 33244
Apácai Beatrix Éva
ápoló
33244
Balázs Anita
ápoló
33244
Baranyai Dzsenifer
segédápoló
33244
Benke Beáta
általános ápoló
33244
Gregor Krisztina
általános ápoló
33244
Horváth Ágnes
ápolási asszisztens
33244
Kárász Anita
Felnőtt szakápoló
33244
Károlyi Barbara
általánosápolási és egészségügyi asszisztens
33244
Koohi Kitti
segédápoló
33244
Körmendi Viktória
ápolási asszisztens
33244
Kovács Janka
ápolási asszisztens
33244
Pávics Mónika
Szociális gondozó/ápolási asszisztens
33244
Sági Judit Zsuzsanna
ápoló
33244
Tiba Zsuzsanna
ápoló
33244
Tóháti Tibor
segédápoló
33244
Urbánszki Stefánia
ápoló
33244
Vágvölgyi Krisztina
Gerontológiai gondozó
33244
Wolf Angéla
orvosírnok
33623

Hematológiai Osztály

Dr. Alizadeh Hussain
egyetemi docens, osztályvezető
32666, *0547
Dr. Kosztolányi Szabolcs
főorvos
32666, 32645, 32654, 32664, 32653, 32660, *0970
Dr. Tóth Orsolya
adjunktus
*0443, 32666, 32670
Dr. Pammer Judit
tanársegéd
32660, 32653, *0119, 32666, 32654, 32664
Dr. Kohl Zoltán
szakorvos
32666, *0558
Dr. Rinfel András
rezidens orvos
32666, 32654, 32664, *0142
Dr. Szakács Zsolt
rezidens orvos
*0862, 32654, 32666, 32664
Dr. Cseh Anna
tartósan távol
Balogh Adrienn
képzett segédápoló
32664
Cserné Varga Ibolya
ápoló
32664
Merglné Bakó Ágnes
általános ápoló és általános asszisztens
32664
Mikola Barbara
ápoló
32664
Müller Roland
gyakorló mentőápoló
32664
Simon Botond
ápoló
32664
Szűcs Ramona
segédápoló
32664
Szuromi Ottilia Timea
ápoló
32664
Tóth Tamás
mentőápoló
32664
Visnyei Andrea
ápoló
32664

Hematológiai szakrendelés

Dr. Alizadeh Hussain
egyetemi docens
32613, 32614, *0547
Dr. Tóth Orsolya
adjunktus
32614, *0443
Dr. Kosztolányi Szabolcs
főorvos
32614, *0970, 32613
Dr. Pammer Judit
tanársegéd
32613, *0119
Csavari Éva
laboratóriumi szakasszisztens
*0592, 32614, 32613
Somos Éva
laboratóriumi szakasszisztens
32614, 32613

Infektológiai Osztály

Dr. Péterfi Zoltán
egyetemi docens
33145, *0028
Dr. Kappéter Ágnes
főorvos
33152, *0566, 33145
Dr. Feiszt Zsófia
szakorvos
*0135
Dr. Halda-Kiss Bernadett
szakorvos
33152, *0444
Dr. Sipos Dávid
szakorvos
33152, *0962
Schenk Jánosné
asszisztens
33152
Szabó Andrea
asszisztens
33152
Obbás Tímea
gyógytornász
33144

Infektológiai osztály

Dr. Péterfi Zoltán
egyetemi docens, osztályvezető
33123, *0028
Dr. Kappéter Ágnes
főorvos
33140, *0566
Dr. Feiszt Zsófia
szakorvos
*0135
Dr. Halda-Kiss Bernadett
szakorvos
33140, *0444
Dr. Sipos Dávid
szakorvos
33140, *0962
Dr. Dembrovszky Fanni
rezidens orvos
*0958, 33140
Balogh Sandra
ápolási asszisztens
33144
Bíró Sándorné
szociális gondozó és ápoló
33144
Császár Anett
ápoló
33144
Májlinger Attiláné
ápoló
33144
Markovics Péterné
ápoló
33147
Orsós Ilona
ápolási asszisztens
33144
Pankotai Erzsébet
ápoló
33144
Pataki Zsuzsanna
Felnőtt szakápoló
33144
Sikerné Dongó Erzsébet
ápolási asszisztens
33144
Sipos Rózsa
segédápoló
33144
Takács Brigitta
segédápoló
33144
Tallósi Gina
orvosírnok
33138

Interdiszciplináris Intenzív Osztály

Dr. Márton Zsolt
egyetemi docens, osztályvezető
32657, *0867
Dr. Riba János
szakorvos
*0553, 32657
Darányi Ágota
diplomás ápoló, osztályvezető ápoló
32640, 32656, 32657
Gadárné Polacsek Adrienn
szociális ápoló
32640, 32657
Horváth- Mayer Judit
Felnőtt intenzív szakápoló
32657
Illés Larissza
igazgatási ügyintéző
32656
Irlandi Gáspár
segédápoló
32657
Kanizsai Szluka Barbara
segédápoló
32657, 32640
Kordé Loretta
ápolási asszisztens
32657
Mester Annamária
ápoló
32657, 32640
Nagy Gábor Zsolt
segédápoló
32657
Posta Soma
segédápoló
32657
Rőder Szilvia
segédápoló
32640, 32657
Tordai Ilona
általános ápoló
32657
Veldi-Dávid Katalin
ápoló
32657

Intervenciós Gasztroenterológiai Osztály

Prof. Dr. Vincze Áron
egyetemi tanár, tanszékvezető
32679, *0852
Borováczné Matolin Friderika
ápoló, osztályvezető ápoló
32678
Bogdánné Király Klára
ápoló
32677
Decsi Gábor
segédápoló
32677
Füredi Mária
Felnőtt szakápoló
32677
Gyurász Ferencné
Felnőtt szakápoló
32677
Haller Ádám
segédápoló
32677
Kismárton-Tóth Diána
orvosírnok
32691
Kiss Andrea
ápoló
32677
Kovács Evelin Szintia
gyakorló ápoló
32677
Petz Mária Mónika
Felnőtt szakápoló
32677
Somlai Izabella
ápolási asszisztens
32677
Sors Petra
ápoló
32677
Szabó Marianna
ápolási asszisztens
32677
Székely Attila Csaba
segédápoló
32677

Kardiológiai osztály

Prof. Dr. Tóth Kálmán
egyetemi tanár, klinikaigazgató
32636, *0559
Prof. Dr. Halmosi Róbert
egyetemi tanár, osztályvezető
*0565, 32920
Dr. Habon Tamás
egyetemi docens
*0557, 32630
Dr. Gál Roland
adjunktus
*0141, 32624
Dr. Rábai Miklós
adjunktus
*0860, 32630
Dr. Mohás-Cseh Judit
tanársegéd
*0047
Dr. Tótsimon Kinga
tanársegéd
*0020, 32624
Dr. Bálint Alexandra
rezidens orvos
*0864
Bősz Debóra Anna
ápoló
32671
Gabona Angelina
általános ápoló
32672, 32671
Gelencsér Eszter
általános ápoló
32671
Mutzhausz Bernadett
ápoló
32671
Szigeti Bettina
ápolási asszisztens
32671
Szokola Henriett
általános ápoló
32688, 32671
Ugróczky Tamás
ápoló
32671
Uzsák Szilvia
ápoló
32671
Andréka Gáborné
segédápoló
32671
Horváth Anett
segédápoló
32671
Lukács Máté
segédápoló
32671
Bogár Zsanett
orvosírnok
32690, 32671

Kardiológiai Prevenciós és Rehabilitációs Osztály

Prof. Dr. Tóth Kálmán
egyetemi tanár, klinikaigazgató
*0559, 33910
Dr. Czopf László
egyetemi docens
33909, *0556, 33912, 33908
Dr. Szabados Eszter
egyetemi docens
*0865, 33904, 33908, 33912, 33917
Dr. Pálfi Anita
adjunktus
*0125, 33909
Dr. Sándor Barbara
adjunktus
33909, 33908, *0132, 33917, 33910
Dr. Tótsimon Kinga
tanársegéd
33540, *0020
Kovács-Szabó Hajnalka
vezető asszisztens, kardiológiai szakasszisztens
*0143, 33900
Dérné Varga Beatrix
kardiológiai szakasszisztens
32605
Palaczki Marianna
kardiológiai szakasszisztens
33908
Pintér Dóra
laboratóriumi szakasszisztens
33540
Körmöczi Diána
asszisztens
33908
Porgesz Tímea
asszisztens
33923
Fürtösné Frankovics Márta
fizioterápiás asszisztens
33398
Czibere Patrik
egészségnevelő
33398
Imhoff Viktória
gyógytornász
33917
Körmöci Edina
gyógytornász
33917
Krizsán Annamária
klinikai dietetikus
33904
Zilinski Nikolett
pszichológus
33915, *877

Kardiológiai Prevenciós és Rehabilitációs osztály

Dr. Czopf László
egyetemi docens
33315, *0556
Dr. Szabados Eszter
egyetemi docens, osztályvezető
33165, *0865
Dr. Sándor Barbara
adjunktus
33315, *0132
Dr. Molnár Fanni
rezidens orvos
*0548, 33315
Pálfai Tiborné
ápoló, osztályvezető ápoló
33317
Fonter Katalin Zsuzsanna
ápoló
33275
Frojda Jánosné
általános ápoló
33275
Kalányos Józsefné
ápolási asszisztens
33275
Kolat Erzsébet
ápoló
33275
Kovács Gáborné
Pszichiátriai ápoló
33275
Rossmann Bódis Klára
ápolási asszisztens
33275
Szentes Anett
ápoló
33275
Blumenscheinné Farkas Vivien
segédápoló
33275
Kiss Dániel
gyakorló ápoló
33275
Kőnig Gáborné
orvosírnok
33215

Kardiológiai szakambulancia

Prof. Dr. Tóth Kálmán
egyetemi tanár, klinikaigazgató
32604, 32605, 32606, *0559
Prof. Dr. Halmosi Róbert
egyetemi tanár
32605, 32604, 32606, *0565
Dr. Habon Tamás
egyetemi docens
32605, 32604, 32606, *0557
Dr. Márton Zsolt
egyetemi docens
32605, 32604, 32606, *0867
Dr. Gál Roland
adjunktus
32609, 32605, *0141
Dr. Kenyeres Péter
adjunktus
32605, 32604, 32606, *0568
Dr. Magyar Klára
adjunktus
32605, 32609, *0859
Dr. Rábai Miklós
adjunktus
32609, *0860, 32605
Dr. Tótsimon Kinga
tanársegéd
32606, 32607, *0020, 32605
Börcsök Zita
kardiológiai szakasszisztens
32605
Szokolainé Eipl Tímea
kardiológiai szakasszisztens
32605
Bosnyák Attiláné
asszisztens
32605
Csonka Éva
asszisztens
32605
Huszárné Fekete Zsuzsanna
asszisztens
32605
Propszt Andrásné
asszisztens
30605

Klinikai Farmakológiai Osztály

Dr. Habon Tamás
egyetemi docens, tanszékvezető
32671, *0557
Vankó Erika
diplomás ápoló, osztályvezető ápoló
32658, 32659
Bodnár Johanna
Felnőtt intenzív szakápoló
32658, 32659
Szabó Armida
Felnőtt intenzív szakápoló
32659, 32658
Ernyes Ildikó
ápoló
32659, 32658
Szatmári Anna
ápoló
32658, 32659

Klinikai Gyógyszertár

Dr. Lankó Erzsébet
szakgyógyszerész
32601
Csanálosi Tímea
gyógyszertári szakasszisztens
32601
Katona Dominika
gyógyszertári szakasszisztens
32601
Keresztúriné Orosz Anikó
gyógyszertári szakasszisztens
32601

Kúraszerű ellátó

Dr. Kosztolányi Szabolcs
főorvos, egységvezető
32662, 32661, 32660, *0970
Völgyiné Réhm Tímea
okleveles egyetemi ápoló,részlegvezető
32662
Bagó Sára
hematológiai és transzfúziológiai szakasszisztens
61468, 32659, 32645
Csiszér Mónika
szakápoló
32662
Kesztyűsné Dárdai Mónika
endoszkópos szakasszisztens
32662
Szalai Gáborné
szakápoló
32662
Takó-Tóth Beáta
hematológiai és transzfúziológiai szakasszisztens
32662, *0546

Pulmonológiai Osztály

Dr. Sárosi Veronika
főorvos
33529, *0133, 33332
Dr. Ruzsics István
adjunktus
*0959, 33332, 33529, 33273
Dr. Soós Szilvia
adjunktus
*0121, 33436, 33273
Dr. Varjú Péter
tanársegéd
33529, *0591, 33332
Dr. Vén Péter László
tanársegéd
33529, *0021
Dr. Kovács Borbála
szakorvos
33436, 33529, *0916
Dr. Németh Éva
szakorvos
*0861, 33332, 33529, 33915
Szilágyi Tiborné Dr. Kacsó Anita
szakorvos
33529, 33273, *0156, 33436
Dr. Gálos Gergely
rezidens orvos
Dr. Török Zsófia
tartósan távol
Farkas Brigitta
vezető asszisztens helyettes
33529, 61335
Albert Brigitta
szakasszisztens, Szakrendelés
33332
Lovász Éva
szakasszisztens, Bronchológia
33529
Dr. Ruzsicsné Balog Rózsa
asszisztens, Légzésfunkció
33273
Szabó Mariann
asszisztens, Szakrendelés
33366
Tóth Krisztina
szakasszisztens, Légzésfunkció
33273
Wolf Ferencné
asszisztens, Szakrendelés
33436
Zöld Istvánné
asszisztens, Recepció
33486
Lauly Lívia
recepció
33107
Iván Katalin
gyógytornász
33229

Pulmonológiai osztály

Dr. Ruzsics István
adjunktus, osztályvezető
33188, *0959
Dr. Soós Szilvia
adjunktus
33188, *0121
Dr. Varjú Péter
tanársegéd
33313, *0591
Dr. Vén Péter László
tanársegéd
33313, *0021
Dr. Kovács Borbála
szakorvos
33135, *0916
Dr. Németh Éva
szakorvos
33222, 33313, *0861
Szilágyi Tiborné Dr. Kacsó Anita
szakorvos
33222, 33313, *0156
Dr. Tóth Tünde
rezidens orvos
33135, *0567
Dr. Török Zsófia
tartósan távol
Erdélyiné Pálfi Mónika
ápoló, mb. osztályvezető ápoló
33229
Balog Mária
ápolási asszisztens
33229
Berkes Krisztina
ápolási asszisztens
33229
Buzás Teréz
ápolási asszisztens
33229
Csernák Noémi Viktória
általános ápoló
33229
Garai Józsefné
ápoló
33313
Kálmán Luca
ápoló
33313
Schván Jánosné
ápoló
33229
Sós Réka
ápoló
33229
Szabó Ibolya
ápoló
33313
Tándor Erzsébet Rozália
ápoló
33229
Vince Tünde
ápoló
33229
Siklósi Zita
segédápoló
33229
Szilágyi Csabáné
segédápoló
33229
Ferencz Anita
orvosírnok
33138
Gergelics Renáta
orvosírnok
33342
Borbásné Balogh Eszter
általános ápoló
33229
Smudla Pancsa Bianka
segédápoló
33229
Virág Valéria
általános ápoló
33229

Transzlációs Medicina Tanszéki Csoport

Dr. Sarlós Patrícia
egyetemi docens, tanszéki csoportvezető
32679, *0024
Borováczné Matolin Friderika
ápoló, osztályvezető ápoló
32678
Bogdánné Király Klára
ápoló
32677
Decsi Gábor
segédápoló
32677
Füredi Mária
Felnőtt szakápoló
32677
Gyurász Ferencné
Felnőtt szakápoló
32677
Haller Ádám
segédápoló
32677
Kismárton-Tóth Diána
orvosírnok
32677
Kiss Andrea
ápoló
32677
Kovács Evelin Szintia
gyakorló ápoló
32677
Petz Mária Mónika
Felnőtt szakápoló
32677
Somlai Izabella
ápolási asszisztens
32677
Sors Petra
ápoló
32677
Szabó Marianna
ápolási asszisztens
32677
Székely Attila Csaba
segédápoló
32677

Vérző őrző

Dr. Hágendorn Roland
adjunktus
32659, *0868
Dr. Illés Anita
adjunktus
32659, *0147
Herman Andrea
diplomás ápoló, osztályvezető ápoló
32659, 32658
Bognár Bernadett
gyakorló ápoló
32659
Hári Tünde
általános ápoló
32658, 32659
Inotai Kíra
ápoló
32658, 32659
Keresztes Attiláné
ápoló
32659, 32658
Lovász Ferenc
ápoló
32659, 32658
Magyar Katalin Ilona
ápoló
32658, 32659
Molnár Laklia Mónika
általános ápoló és asszisztens
32658, 32659
Óvári Anna
ápoló
32659
Tégerné Lipcsei Mónika
Felnőtt intenzív szakápoló
32658, 32659

Csontvelőtranszplantációs részleg

Dr. Kosztolányi Szabolcs
főorvos
32654, 32653, *0970, 32645
Tábori János
ápoló, osztályvezető ápoló
32653, 32654
Bősz Kitti
ápoló
32653, 32654
Cserős Ágnes
Felnőtt intenzív szakápoló
32653, 32654
Dittrich András
nefrológiai szakápoló
32654, 32653
Illés Edit
ápoló
32654, 32653
Kummer Kinga Csenge
gyakorló ápoló
32654, 32653
Lipóczkiné Deák Zsuzsanna
ápoló
32653, 32654
Nagy Tiborné
onkológiai szakápoló
32653, 32654
Papp Gyula
ápoló
32654, 32653
Soós Carmen Rodica
ápoló
32654, 32653

Betegszállítók

Bakos Pál
betegszállító/betegkísérő
61154
Bukovszky János
betegszállító/betegkísérő
*819
Horváth Gusztáv
betegszállító/betegkísérő
*879
Koródi Gyula
betegszállító/betegkísérő
61456
Nagy Tamás
betegszállító/betegkísérő
61457
Orsós Tamás
betegszállító/betegkísérő
61458
Rákóczi Ferenc
betegszállító/betegkísérő
*0972
Szabó János
betegszállító/betegkísérő
61459
Tóth Csaba
betegszállító/betegkísérő
*897

Raktár

Soltiné Gergely Zsuzsanna
raktáros
61466

Angiológiai szakambulancia

Dr. Biró Katalin
adjunktus
*0554, 32610, 32607
Prof. Dr. Késmárky Gábor
egyetemi tanár
32610, 32607, 32105, *0561
Dr. Koltai Katalin
adjunktus
32610, 32607, 32105, *0985
Dr. Temesné Dr. Endrei Dóra
főorvos
32610, 32607, 32105, 61460
Jáhn Henrietta
diplomás ápoló, podiáter
32605
Kormos Judit
angiológiai szakasszisztens
32607, 32610
Vincze Yvett
kardiológiai szakasszisztens
32607, 32610

Anyagcsere osztály

Prof. Dr. Bajnok László
egyetemi tanár, tanszéki csoportvezető
32621, 32620, *0551
Barabás Zsuzsanna
általános ápoló
32619
Csabai Gáborné
diplomás ápoló
32619
Császár Ibolya
orvosírnok
32621
Gallai Diána
képzett segédápoló
32619
Gyurkovics Zsuzsanna
diplomás ápoló, osztályvezető ápoló
32619
Horváth Zsoltné
ápoló
32619
Kovács Vanda
segédápoló
32619
Nagyné Tóth Klára
Felnőtt szakápoló
32619
Pandur Andrea
ápolási asszisztens
32619
Selymes Anikó
ápoló
32619
Szalai Sándor Rezsőné
általános ápoló
32619
Szily Napsugár
általános ápoló
32619

Belgyógyászati Intenzív Osztály

Csobán Tünde
gyógytornász
32640, 32657
Graics Tibor
gyógytornász
32657, 32640
Győrffy Anna Éva
gyógytornász
32657, 32640

Geriátriai és Krónikus Belgyógyászati Osztály

Hegyi Enikő
gyógytornász
33244
Keresztesné Bencsik Ildikó
asszisztens
33616
Kovács Péter
masszőr
33244

Geriátriai szakrendelés

Dr. Huszár Judit
főorvos
33616, *0118
Dr. Tulipán Zsófia
szakorvos
33616, *0025

Járóbeteg felvétel/Recepció

Basa Enikő
recepciós
32615, 32616
Horváth Gáborné
recepciós
32616, 32615
Schleichné Hetényi Annamária
recepciós
32615, 32616

Pszichológus

Kosóczki Zsófia
pszichológus
32826
Elérhetőség
 klinikaigazgató
Prof. Dr. Tóth Kálmán
klinikaigazgató-helyettes
Prof. Dr. Mezősi Emese
ápolásszakmai igazgatóhelyettes
Bihari Erika
 Telefon
72/536-000 Igazgatói titkárság: 72/535-861
 Fax
72/536-148
 E-mail
1bel.titkarsag@pte.hu

Ifjúság úti telephely
7624 Pécs, Ifjúság útja 13.

Rákóczi úti telephely
7623 Pécs, Rákóczi út 2.