Ugrás a tartalomra
  • Bemutatkozás
  • Szakrendelések
  • Fekvőbeteg ellátás
  • Munkatársak
  • Egységek
  • Hírek

1995 augusztusában 20 ággyal elindította működését a II. sz. Belgyógyászati Klinika részeként (az Irgalmasok utcájában, majd a 1998 nyarától a Pacsirta utcai épületben) az Immunológiai Osztály Dr. Czirják László vezetésével.

2002 július elsején megnyitotta kapuit a már önálló Immunológiai és Reumatológiai Klinika az Irgalmas Rend épületében. A Klinika alapító igazgatója Prof. Dr. Czirják László lett.

Fél évvel a 2002 júliusi indulást követően 22 reumatológiai ágyat kapott a klinika, így immár két osztályon 42 ágy várta a betegeket.

2007 augusztus végén ismét költözni kellett, ezúttal a volt Honvéd Kórház területére, amit akkor már az egyetemi integráció következtében Akác utcai Klinikai Tömbnek hívtak.

Az újabb mérföldkő a 2016-os év volt, amikor is december elsején megnyitotta kapuit a Korai Aktív Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály 20 fekvőbeteg ággyal és a hozzá tartozó ambuláns kapacitással. 

2019 májusában Klinikánkon igazgató váltás történt: Prof. Dr. Czirják Lászlót Dr. Kumánovics Gábor tanár úr váltotta.

A PTE KK Reumatológiai, Immunológiai és Mozgásszervi Rehabilitációs Klinika profilja a gyulladásos reumatológiai és szisztémás autoimmun betegségekhez és a korai mozgásszervi rehabilitációhoz kapcsolódó magas szintű gyógyítás, kutatás és egyetemi oktatás. Klinikánk járóbeteg szakrendelései mellett három fekvőbeteg osztályon folyik a betegellátás összesen 62 ágyon.

Reumatológiai betegek esetében Baranya vármegye, immunológiai és oszteoporózisos betegek esetében Baranya, Somogy és Tolna vármegye tartozik a területi ellátási kötelezettség alapján a klinikához.

Az immunológia és reumatológia ellátási körébe tartozó kötőszöveti betegségek (más néven szisztémás autoimmun betegségek) olyan speciális kórképek, amelyek keretében több szervrendszer együttes megbetegedése fordul elő. Emiatt speciális (itt az egyetemen már kialakított) konziliáriusi hálózat és több szakma speciális vizsgálati lehetőségei szükségesek az ellátáshoz. Mindezen feladatokat a klinika III-as progresszivitási szinten végzi.

1. Immunológiai tekintetében kiemelten kötőszöveti betegségekkel, szisztémás autoimmun kórképekkel, illetve ezen betegségek elő fázis kórképeivel foglalkozunk: rheumatoid arthritis, scleroderma (szisztémás sclerosis), lupus, dermato-polymyositis, szisztémás vasculitis, Sjögren szindróma, kevert kötőszöveti betegség, nem differenciált collagenosis, Raynaud szindróma.

2. Reumatológia tekintetében gyulladásos mozgásszervi betegségek és egyéb akut reumatológiai kórképek ellátása a feladatunk. Ide tartozik a már fentebb említett rheumatoid arthritis, illetve minden korai ízületi gyulladás ellátás, valamint a seronegatív spondylarthritis (spondylitis ankylopoetica /Bechterew kór/, arthritis psoriatica, gyulladásos bélbetegséghez társuló arthritis, reaktív arthritis).
Klinikánk biológiai terápia adására kijelölt reumatológiai centrum. Számos biológiai terápiás gyógyszer adását végezzük. Feladatunk a biológiai terápiára szoruló rheumatoid arthritises, Bechterew betegségben szenvedő, illetve arthritis psoriaticás betegek megfelelő diagnosztizálása és kezelése, mely a késői jelentős dizabilitást megelőzi, vagy legalábbis jelentős mértékben csökkenti.

A köszvény (és egyéb kristály arthropathia), illetve egyéb ritka ízületi gyulladásokkal járó kórképek (polymyalgia rheumatica stb.).

Egyéb akut reumatológiai kórképek ellátása.

Minden egyéb, a gyulladásos reumatológiai, illetve a konzervatív reumatológia tárgykörébe tartozó eset konzultálása.

3. A Korai Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály elsődleges feladata a PTE aktív osztályainak, mint a traumatológiai, érsebészeti, ortopédiai és reumatológiai-immunológiai betegek ellátása. Döntően elsőbbségi rehabilitációs ellátás a feladata, azaz valamely akut eseményt követően maximum 3 hónapon belül nyújtja az ellátást - de valójában a betegek többsége (több mint 85 %-a) közvetlenül az aktív osztályról kerül felvételre.

A klinika sürgősségi ellátást nem végez, a sürgősségi eset ellátása a területileg illetékes sürgősségi ellátó centrum feladata. Az adott centrummal való konzultációt követően kerülhet sor, indokolt esetben a beteg klinikára való átvételére.

Az egyetem Klinikai Központjába tartozó társ klinikák részére konziliáriusi feladatok ellátását végezzük. A társ klinikák munkatársai a klinika szakorvosait telefonon értesítik a kérésről és a beteginformatikai rendszerben (e-Medsolution) konzílium kérést adnak fel, melyet 24 órán belül teljesítünk - osztályon fekvő beteg esetében. Amennyiben a beteg nem súlyos állapotú és szállítható, akkor a konzíliumot adó orvos klinikánk ambulanciáján végzi el a beteg vizsgálatát, majd írásos szakvéleményt, ambuláns leletet ad a beteginformatikai rendszerben (e-Medsolution).

Ha a beteg állapota nem engedi meg szállítását, akkor a konzíliumot adó kolléga az adott klinikára utazik és ott, a betegágy mellett vizsgálja meg a beteget, ez esetben is írásos véleményt ad. A felkért konziliárius szakorvos lehetőség szerint a kezelőorvossal szóban is megbeszéli az esetet és a vizsgálatok eredményei alapján együttes döntést hoz a beteggel kapcsolatos további teendőkről (pl. terápia, beavatkozás). A külső konzíliumos beosztás megtalálható a titkárságon, a diszpécsernél és az ambulancián.

A Korai Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály felvétel előtti szakkonzíliumot ad más klinikákra, hogy a beteg rehabilitációs ellátásra alkalmas-e, együtt tud-e működni a szakdolgozó személyzettel terápia közben. Másrészt a konzílium célja lehet segédeszköz ellátás vagy gyógyszer, illetve fizioterápia, osztályos kezelés, házibeteg szakápolás javaslata is.
 

Szakrendelés neve Szakrendelés címe Rendelési idő Időpontfoglalás időszaka Időpontfoglalás telefonszáma, email címe Beutaló köteles
7632 Pécs, Akác u. 1.
8. épület 2. rendelő
minden hét
Hétfő: 08:30-15:15
Kedd: 08:30-15:15
Szerda: 08:30-15:00
Csütörtök: 08:30-15:15
Péntek: 08:30-15:15
H-P: 8:00-15:00 72/ 536-864, 30/353-3823
7632 Pécs, Akác u. 1.
8. épület 4. rendelő
minden hét
Hétfő: 08:30-15:15
Kedd: 08:30-15:15
Szerda: 08:30-15:00
Péntek: 08:30-15:00
H-P: 8:00-15:00 72/ 536-864, 30/353-3823
7632 Pécs, Akác u. 1.
minden hét
Hétfő: 08:30-15:15
Kedd: 09:00-11:30
Szerda: 09:00-11:45
Csütörtök: 08:30-14:30
Péntek: 08:30-12:30
H-P: 08:00-15:00 72/ 536-864, 30/353-3823
7632 Pécs, Akác u. 1.
8. épület 3. rendelő
minden hét
Hétfő: 08:30-15:00
Kedd: 08:30-15:15
Szerda: 08:30-15:00
Csütörtök: 08:30-15:15
H-P: 8:00-15:00 72/ 536-864, 30/353-3823
7632 Pécs, Akác u. 1.
8. épület 5. rendelő
minden hét
Hétfő: 08:30-15:15
Kedd: 08:30-15:15
Szerda: 08:30-15:00
Csütörtök: 08:30-15:15
Péntek: 08:30-11:45
H-P: 8:00-15:00 72/ 536-864, 30/353-3823
7632 Pécs, Akác u. 1.
8. épület 1. rendelő
minden hét
Hétfő: 08:30-15:15
Kedd: 08:30-15:15
Szerda: 08:30-15:00
Csütörtök: 08:30-15:15
Péntek: 08:30-15:15
H-P: 8:00-15:00 72/ 536-864, 30/353-3823
7632 Pécs, Akác u. 1.
8. épület 1. tornateremeletés 2. épület földszint 1. tornaterem
Nem szakorvosi rendelés:
minden hét
Hétfő: 08:00-12:00
Kedd: 08:00-12:00
Szerda: 08:00-12:00
Csütörtök: 08:00-12:00
Péntek: 08:00-12:00
H-P: 8:00-15:00 72/ 536-864, 30/353-3823
7632 Pécs, Akác u. 1.
Nem szakorvosi rendelés:
minden hét
Kedd: 08:00-10:00
Szerda: 08:00-10:00
Csütörtök: 13:00-15:00
H-P: 08:00-15:00 72/ 536-864, 30/353-3823
7632 Pécs, Akác u. 1.
2. épület 2. emelet 1. kezelő
Nem szakorvosi rendelés:
minden hét
Hétfő: 08:00-12:00
Kedd: 08:00-12:00
Szerda: 08:00-12:00
Csütörtök: 08:00-12:00
Péntek: 08:00-12:00
H-P: 8:00-15:00 72/ 536-864, 30/353-3823
7632 Pécs, Akác u. 1.
2. épület 2. emelet 1. rendelő
minden hét
Kedd: 10:00-15:00
Szerda: 10:00-15:00
Csütörtök: 10:00-15:00
Péntek: 10:00-15:00
H-P: 8:00-15:00 72/ 536-864, 30/353-3823
7632 Pécs, Akác u. 1.
2. épület földszint 2. tornaterem
Nem szakorvosi rendelés:
minden hét
Hétfő: 08:00-14:00
Kedd: 08:00-14:00
Szerda: 08:00-14:00
Csütörtök: 08:00-14:00
Péntek: 08:00-14:00
H-P: 8:00-15:00 72/ 536-864, 30/353-3823
7632 Pécs, Akác u. 1.
8. épület 7. rendelő
minden hét
Hétfő: 12:00-13:00
Szerda: 12:00-13:00
Péntek: 12:00-13:00
H-P: 8:00-15:00 72/ 536-864, 30/353-3823
Osztályok

Fekvőbeteg osztályra érkezés időpontja hétköznap délelőtt 8-10 óra között. 

Hozzon magával minden korábbi orvosi dokumentációt, illetve egy hétre váltás ruhát, tisztálkodási és étkezési eszközöket, lehetőség szerint a gyógyszereit. 

Osztályaink WiFi rendszerrel rendelkeznek.

Önök és a többi betegtársuk érdekében kérjük, hogy fertőzéses tünetekkel (nátha, köhögés, hőemelkedés, láz, hasmenés, hányás stb.) ne jelenjenek meg az adott időpontra, telefonon értesítsék az osztályt!
 


Korai Mozgásszervi Rehabilitációs osztály

2. épület 2. emeletén található.

Kórtermek száma/ágyszám: 1 krt./2 ágy; 2 krt./2 ágy; 3 krt/3 ágy; 4 krt/3 ágy; 5 krt/4 ágy; 6 krt/4 ágy; 7 krt/2 ágy; 8 krt/3 ágy 

összesen: 20, ebből 3 ágy puffer

Osztályvezető orvos: Prof. Dr. Varjú Cecília

Elsődleges feladata a PTE aktív osztályainak, mint a traumatológiai, érsebészeti és ortopédiai, valamint reumatológiai-immunológiai betegek ellátása.
Döntően az elsőbbségi rehabilitáció az osztály feladata, azaz valamely akut eseményt követő 3 hónapon belül nyújtja az ellátást.
Cél a beteg funkcionális státuszának javítása, normalizálása.
 

Reumatológiai osztály

2. épület, Földszinten található.

Kórtermek száma/ágyszám: 1-4 krt/2-2-2-2 ágy; 5 krt/6 ágy; 6 krt/3 ágy; 7 krt/3 ágy; 8 krt/3 ágy; 9 krt/6 ágy

összesen: 22 ágy, ebből 7 ágy puffer

Osztályvezető orvos: Dr. T. Kovács Katalin
 

Immunológia osztály

1. épület 2,5 emeletén található.

Kórtermek száma/ágyszám: 2A-C krt/2-2-2 ágy; 3 krt/5 ágy; 5krt/5 ágy; 7 krt/4 ágy; 8 krt/5 ágy

összesen: 20 ágy, ebből 5 ágy puffer

Osztályvezető orvos: Dr. Nagy Gabriella

Immunológiai tekintetében kiemelten kötőszöveti betegségekkel, szisztémás autoimmun kórképekkel, illetve ezen betegségek elő fázis kórképeivel foglalkozunk: rheumatoid arthritis, scleroderma (szisztémás sclerosis), lupus, dermato-polymyositis, szisztémás vasculitis, Sjögren szindróma, kevert kötőszöveti betegség, nem differenciált collagenosis, Raynaud szindróma.

Reumatológia tekintetében gyulladásos mozgásszervi betegségek és egyéb akut reumatológiai kórképek ellátása a feladatunk. Ide tartozik a már fentebb említett rheumatoid arthritis, illetve minden korai ízületi gyulladás ellátás („korai arthritis” ambulancia), valamint a seronegatív spondylarthritis (spondylitis ankylopoetica /Bechterew kór/, arthritis psoriatica, gyulladásos bélbetegséghez társuló arthritis, reaktív arthritis).

 

Látogatási rend

Látogatási idő minden nap 10-12 óra, valamint 15-18 óra között. 

Igazgatás

Dr. Kumánovics Gábor
egyetemi docens, klinikaigazgató
36621
Prof. Dr. Varjú Cecília
egyetemi tanár, orvosszakmai klinikaigazgató-helyettes, osztályvezető
36832, 36673
Ságiné Balaton Boglárka
ápolásszakmai igazgató-helyettes, egyetemi okleveles ápoló
36827

Adminisztrációs munkatársak

Erdősi Judit
titkár
36802
Müllerné Dobos Éva
gazdasági ügyintéző
36945
Bányavölgyi Zoltánné
orvosírnok
36832, +36-30-3533823
Ludmann Erika
orvosírnok, recepció
36864, 36610
Kulcsár Andrea Éva
orvosírnok
36956
Martos Boglárka
orvosírnok
36814, 36622
Pfaff Szilvia
orvosírnok, recepció
36864, 36610
Varga Eszter
orvosírnok
36814, 36622

Arthritis Szakambulancia I.

Dr. Tuba Éva
tanársegéd
36631, 36988
Dr. Horváth Gábor 
klinikai főorvos
36942
Dr. Vélin Valentina
szakorvos
36942
Ágoston-Szabó Ágnes
egyetemi okleveles ápoló
36864, 36610, 36923
Káptalan Edit
diplomás ambuláns asszisztens
36923, 36610, 36864
Kovács István Roland
asszisztens
36610, 36923, 36864
Matkó Józsefné
asszisztens
36864, 36610, 36923

Arthritis Szakambulancia II.

Dr. Gulyás Katinka
szakorvos, ambulanciavezető
36942
Dr. Deme Marcell
szakorvos
36942
Dr. Kremzner Noémi Rita
tanársegéd
36631
Káptalan Edit
diplomás ambuláns asszisztens
36923, 36610, 36864
Matkó Józsefné
asszisztens
36864, 36610, 36923
Mengné Krassói Adrienn
segédasszisztens
36864, 36610, 36923

Arthritis Szakambulancia III.

Dr. Kumánovics Gábor
egyetemi docens, klinikaigazgató
36621
Dr. Gulyás Katinka
szakorvos, ambulanciavezető
36942
Dr. Minier Tünde
egyetemi docens
36631, 36817
Prof. Dr. Varjú Cecília
egyetemi tanár, orvosszakmai klinikaigazgató-helyettes, osztályvezető
36832, 36673
Dr. Jász Dávid Kurszán
rezidens orvos
36942, 36631
Dr. Szabó Attila
rezidens orvos
36942, 36631
Ágoston-Szabó Ágnes
egyetemi okleveles ápoló
36864, 36610, 36923
Jakabné Hamar Anett
diplomás ambuláns asszisztens
36864, 36610, 36923
Nyakáné Bodony Eszter
asszisztens
36864, 36610, 36923

Autoimmun Szakambulancia I.

Prof. Dr. Varjú Cecília
egyetemi tanár, orvosszakmai klinikaigazgató-helyettes, osztályvezető
36832, 36673
Dr. T. Kovács Katalin
klinikai főorvos, osztályvezető orvos
36942
Dr. Kéringer Patrik
tanársegéd
36631
Dr. Deme Marcell
szakorvos
36942
Bedő-Nagypál Emese
asszisztens
36864, 36610, 36923
Kovács István Roland
asszisztens
36610, 36923, 36864

Autoimmun Szakambulancia II.

Dr. Nagy Gabriella
adjunktus, osztályvezető orvos
36631, 36817
Dr. Tamaskó Mónika
tanársegéd
36631, 36988
Dr. Bakai Rita
szakorvos
36942
Dr. Jász Dávid Kurszán
rezidens orvos
36942, 36631
Dr. Szabó Attila
rezidens orvos
36942, 36631
Jakabné Hamar Anett
diplomás ambuláns asszisztens
36864, 36610, 36923
Szűcs-Kovács Mónika
asszisztens
36864, 36923, 36610
Mengné Krassói Adrienn
segédasszisztens
36864, 36610, 36923

Autoimmun Szakambulancia III.

Dr. Kumánovics Gábor
egyetemi docens, klinikaigazgató
36621
Dr. Tuba Éva
tanársegéd
36631, 36988
Dr. Bakai Rita
szakorvos
36942
Dr. Kurucz Grácia Katalin
szakorvos
36988, 36631
Nagyfi Gyöngyi
ambulanciavezető asszisztens
36864, 36610, 36923
Káptalan Edit
diplomás ambuláns asszisztens
36923, 36610, 36864
Nyakáné Bodony Eszter
asszisztens
36864, 36610, 36923
Szűcs-Kovács Mónika
asszisztens
36864, 36923, 36610

Betegszállítók/betegkísérők

Adonics Attila
betegszállító/betegkísérő
Mózes Zsolt
betegszállító/betegkísérő
Hofmann Péter
betegszállító/betegkísérő

Biológiai Terápiás Gyógyszerkiadó

Kulcsár Andrea Éva
orvosírnok
36956

Gyógytorna

Kisné Dr. Bálint Zsófia
vezető gyógytornász
36855, 36614, 36773
Ruppert Edit
gyógytornász
36773, 36855, 36614
Palancsa Máté Márk
gyógytornász
36855, 36614, 36773

Immunológia Osztály

Dr. Kumánovics Gábor
egyetemi docens, klinikaigazgató
36621
Prof. Dr. Czirják László
egyetemi tanár, kutató professzor
36802
Dr. Nagy Gabriella
adjunktus, osztályvezető orvos
36631, 36817
Dr. Kéringer Patrik
tanársegéd
36631
Dr. Kremzner Noémi Rita
tanársegéd
36631
Dr. Minier Tünde
egyetemi docens
36631, 36817
Dr. Tamaskó Mónika
tanársegéd
36631, 36988
Dr. Tuba Éva
tanársegéd
36631, 36988
Dr. Kurucz Grácia Katalin
szakorvos
36988, 36631
Dr. Filipánits Kristóf
rezidens orvos
36631, 36942
Dr. Szabó Attila
rezidens orvos
36942, 36631
Dr. Jász Dávid Kurszán
rezidens orvos
36942, 36631
Dr. Kiss Franciska Ilona
rezidens orvos
36942, 36631
Dr. Orosz Viktória
rezidens orvos
36942, 36631
Fábi Eszter
klinikai szakpszichológia
36631, 36942, 36832
Pósáné Nagy Edit
osztályvezető diplomás ápoló
36985
Bogdán Attila
diplomás ápoló
36985
Borbás Renáta 
ápoló
36985
Buchvald Réka Csilla
diplomás ápoló
36985
Gilányi Evelin
diplomás ápoló
36985
Gyenis Anett
ápoló
36985
Kónya Andrea
ápoló
36985
Kosin Eszter
ápoló
36985
Lovász Ágnes
diplomás ápoló
36985
Orsós Mária
ápoló
36985
Rabné Récsei Petra
diplomás ápoló
36985
Récsei József Tiborné
ápoló
36985
Seresné Toldi Rita
ápoló
36985
Tiba Zsuzsanna
ápoló
36985
Varga Virág Inez
ápoló
36985
Varga Eszter
orvosírnok
36814, 36622
Kisné Dr. Bálint Zsófia
vezető gyógytornász
36855, 36614, 36773
Ruppert Edit
gyógytornász
36773, 36855, 36614
Palancsa Máté Márk
gyógytornász
36855, 36614, 36773
Bereczkiné Dr. Koch Eszter
rezidens orvos, tartósan távol
Dr. Csóka Dalma Loretta
rezidens orvos, tartósan távol
Dr. Hajdu-Tóth Kata Viktória
rezidens orvos, tartósan távol
Dr. Kovács Dóra Krisztina
rezidens orvos, tartósan távol
Horváth-Császár Julietta
ápoló, tartósan távol
Künsztler Nikoletta Bernadett
ápoló, tartósan távol

Klinikai és Mentálhigiéniai Szakpszichológia

Fábi Eszter
klinikai szakpszichológia
36631, 36942, 36832

Korai Mozgásszervi Rehabilitációs Fizioterápia-Gyógytorna

Bojás Dalma
fizioterápiás asszisztens
36672, 36855

Korai Mozgásszervi Rehabilitációs Gyógytorna

Benéné Csapó Szilvia
gyógytornász
36672, 36773, 36855
Komárominé Horváth Noémi
gyógytornász
36672, 36855, 36773
Fuchs Hanna
gyógytornász
36773, 36672, 36855
Ritzné Pethő Edit
gyógytornász
36672, 36773, 36855
Winkler Boglárka
gyógytornász, tartósan távol

Korai Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály

Prof. Dr. Varjú Cecília
egyetemi tanár, orvosszakmai klinikaigazgató-helyettes, osztályvezető
36832, 36673
Dr. Birkás Gyöngyvér
szakorvos
36832
Dr. Péter Ágnes
szakorvos
36832
Dr. Ács Antónia Nikoletta
rezidens orvos
36832
Dr. Bertoldi Noémi Roberta
rezidens orvos
36832
Dr. Pálinkás Dániel
rezidens orvos
36832
Fábi Eszter
klinikai szakpszichológia
36631, 36942, 36832
Taradzsia Zsoltné
osztályvezető ápoló
36809
Cserti Kornélia
ápolási asszisztens
36809
Erős Anikó
ápoló
36809
Horváth Zsolt
ápoló
36809
Jángli Tamás
ápoló
36809
Kovács István
ápoló
36809
Nagy Andrea  
ápoló
36809
Orsós Margit
ápoló
36809
Pintérné Ladover Mária
ápoló
36809
Szabó Attiláné
ápoló
36809
Szőcs András
diplomás ápoló
36809
Úr Eszter
ápoló
36809
Bányavölgyi Zoltánné
orvosírnok
36832, +36-30-3533823
Benéné Csapó Szilvia
gyógytornász
36672, 36773, 36855
Komárominé Horváth Noémi
gyógytornász
36672, 36855, 36773
Fuchs Hanna
gyógytornász
36773, 36672, 36855
Bojás Dalma
fizioterápiás asszisztens
36672, 36855
Ritzné Pethő Edit
gyógytornász
36672, 36773, 36855
Winkler Boglárka
gyógytornász, tartósan távol

Korai Mozgásszervi Rehabilitációs Szakambulancia

Dr. Birkás Gyöngyvér
szakorvos
36832
Dr. Péter Ágnes
szakorvos
36832
Pfaff Szilvia
orvosírnok, recepció
36864, 36610
Bányavölgyi Zoltánné
orvosírnok
36832, +36-30-3533823

Mozgásszervi Ultrahang

Dr. T. Kovács Katalin
klinikai főorvos, osztályvezető orvos
36942
Dr. Tuba Éva
tanársegéd
36631, 36988

Reumatológia Osztály

Dr. Kumánovics Gábor
egyetemi docens, klinikaigazgató
36621
Prof. Dr. Czirják László
egyetemi tanár, kutató professzor
36802
Dr. T. Kovács Katalin
klinikai főorvos, osztályvezető orvos
36942
Dr. Bakai Rita
szakorvos
36942
Dr. Deme Marcell
szakorvos
36942
Dr. Gulyás Katinka
szakorvos, ambulanciavezető
36942
Dr. Horváth Gábor 
klinikai főorvos
36942
Dr. Vélin Valentina
szakorvos
36942
Dr. Filipánits Kristóf
rezidens orvos
36631, 36942
Dr. Jász Dávid Kurszán
rezidens orvos
36942, 36631
Dr. Kiss Franciska Ilona
rezidens orvos
36942, 36631
Dr. Orosz Viktória
rezidens orvos
36942, 36631
Dr. Szabó Attila
rezidens orvos
36942, 36631
Fábi Eszter
klinikai szakpszichológus
36631, 36942, 36832
Nagyné Szabó Judit
diplomás osztályvezető ápoló
36624
Baumgartner Lajosné
ápoló
36624
Bodonyi Sándor
ápolási asszisztens
36624
Hudvágner-Magda Marianna
ápoló
36624
Kiss Margit
ápoló
36624
Kovács Veronika
ápoló
36624
Kovács Zsanett Bianka
ápoló
36624
Miklósné Maróti Hajnalka
ápoló
36624
Nagy Józsefné
ápoló
36624
Nárainé Garai Ivett
ápoló
36624
Tavaszi Erika
ápoló
36624
Török Orsolya
ápoló
36624
Umana Carmen
ápoló
36624
Martos Boglárka
orvosírnok
36814, 36622
Kisné Dr. Bálint Zsófia
vezető gyógytornász
36855, 36614, 36773
Ruppert Edit
gyógytornász
36773, 36855, 36614
Palancsa Máté Márk
gyógytornász
36855, 36614, 36773
Bereczkiné Dr. Koch Eszter
rezidens orvos, tartósan távol
Dr. Csóka Dalma Loretta
rezidens orvos, tartósan távol
Dr. Hajdu-Tóth Kata Viktória
rezidens orvos, tartósan távol
Dr. Kovács Dóra Krisztina
rezidens orvos, tartósan távol
Hállné Filamella Szilvia
orvosírnok, tartósan távol
Elérhetőség
 klinikaigazgató
Dr. Kumánovics Gábor
általános igazgatóhelyettes
Prof. Dr. Varjú Cecília
ápolásszakmai igazgatóhelyettes
Ságiné Balaton Boglárka
 Telefon
72/536-802
Az időpontfoglalás elérhetőségei a Szakrendelések menüpont alatt találhatóak.
 Fax
72/536-803
 E-mail
reumatologia.titkarsag@pte.hu

Akác utcai telephely
7632 Pécs, Akác u. 1.

Modern fizio- és robotterápiás eszközök segítik a gyógyulást Pécsett

A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja mintegy 613 millió forintos támogatásból a legmodernebb fizio- és robotterápiás eszközökkel erősítette rehabilitációs tevékenységét, amiket ünnepélyes keretek között adtak át november 26-án a PTE Klinikai Központ Idegsebészeti Klinikáján. Az eseményen a résztvevők megismerhették, hogyan támogatják a csúcstechnológiás berendezések a betegek mielőbbi felépülését, az elveszett funkciók helyreállítását, és az egészségkárosodás előtti életvitel visszanyerését.