Ugrás a tartalomra
  • Bemutatkozás
  • Szakrendelések
  • Fekvőbeteg ellátás
  • Ügyelet
  • Munkatársak
  • Egységek
  • Hírek
Urológiai Klinika

 

A pécsi Urológiai Klinikát 1952. január 1-jével alapították, ezzel egész Európában az ötödikként létesített önálló urológiai klinika volt, első vezetője Huth Tivadar tanszékvezető docens volt. Mai helyén, a pécsi belváros központi részén, a Munkácsy Mihály u. 2. szám alatt 1953. augusztus 1-én kezdte meg működését. Az elmúlt évtizedekben a Klinika infrastruktúrája többször jelentős felújításon esett át.

Munkatársainkról:
Klinikánkon jelenleg 19 urológus szakorvos és 6 szakorvosjelölt tevékenykedik. Szakorvosaink többsége saját szakterületén országosan, vagy nemzetközileg kiemelkedő szakmai és tudományos képzettséggel bír, és folyamatosan vesz részt továbbképzéseken. 
Klinikánk korábbi, valamint jelenlegi vezetői és munkatársai a magyar urológia fejlődését meghatározó, tapasztalt, iskolateremtő egyéniségek. A létrehozott szakmai és szellemi érték megőrzését és továbbadását tekintjük fő feladatunknak. Célunk a színvonalas gyógyító, oktató és kutató munka fenntartása, hiszen e tevékenységeink fő haszonélvezői a betegek.
 

Szakrendelés neve Szakrendelés címe Rendelési idő Időpontfoglalás időszaka Időpontfoglalás telefonszáma, email címe Beutaló köteles
7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 2.
1. emelet nyugati szárny
minden hét
Hétfő: 08:00-13:30
Kedd: 08:00-13:30
Szerda: 08:00-13:30
Csütörtök: 08:00-13:30
Péntek: 08:00-14:00
H-P: 08:00-13:00 72/536-000/37337, 30/177-3973
-
7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 2.
1. emelet nyugati szárny
minden hét
Hétfő: 08:00-13:30
Kedd: 08:00-13:30
Szerda: 08:00-13:30
Csütörtök: 08:00-13:30
Péntek: 08:00-13:00
H-P: 08:00-13:00 72/536-000/37337, 30/177-3973
-
7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 2.
1. emelet nyugati szárny
minden hét
Hétfő: 08:00-13:30
Kedd: 08:00-13:30
Szerda: 08:00-13:30
Csütörtök: 08:00-13:30
Péntek: 08:00-13:00
H-P: 08:00-13:00 72/536-000/37337, 30/177-3973
-
7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 2.
1. emelet nyugati szárny
minden hét
Hétfő: 08:00-13:30
Kedd: 08:00-13:30
Szerda: 08:00-13:30
Csütörtök: 08:00-13:30
Péntek: 08:00-13:00
H-P: 08:00-13:00 72/536-000/37337, 30/177-3973
-
7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 2.
1. emelet nyugati szárny
minden hét
Hétfő: 09:00-12:00
Kedd: 09:00-12:00
Csütörtök: 09:00-12:00
H-P: 08:00-13:00 72/536-000/37337, 30/177-3973
-
7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 2.
1. emelet nyugati szárny
minden hét
Szerda: 07:00-14:30
Péntek: 07:00-14:30
H-P: 08:00-13:00 72/536-000/37337, 30/177-3973
7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 2.
1. emelet nyugati szárny
minden hét
Hétfő: 07:00-08:00
Kedd: 07:00-08:00
Szerda: 07:00-08:00
Csütörtök: 07:00-08:00
Péntek: 07:00-08:00
H-P: 08:00-13:00 72/536-000/37337, 30/177-3973
-
7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 2.
1. emelet nyugati szárny
minden hét
Hétfő: 07:00-08:00
Kedd: 07:00-08:00
Szerda: 07:00-08:00
Csütörtök: 07:00-08:00
Péntek: 07:00-08:00
H-P: 08:00-13:00 72/536-000/37337, 30/177-3973
-
7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 2.
1. emelet nyugati szárny
minden hét
Hétfő: 07:00-08:00
Kedd: 07:00-08:00
Szerda: 07:00-08:00
Csütörtök: 07:00-08:00
Péntek: 07:00-08:00
H-P: 08:00-13:00 72/536-000/37337, 30/177-3973
-
7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 2.
1. emelet nyugati szárny
minden hét
Hétfő: 07:00-08:00
Kedd: 07:00-08:00
Szerda: 07:00-08:00
Csütörtök: 07:00-08:00
Péntek: 07:00-08:00
H-P: 08:00-13:00 72/536-000/37337, 30/177-3973
-
7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 2.
Munkácsy Mihály utcai telephely 1. emelet 6.számu rendelő (Titkárság melletti rendelő)
minden hét
Csütörtök: 07:00-15:00
Péntek: 13:00-15:00
8:00-13:00 0630/1773973
-
7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 2.
Alagsor/Tornaterem
Nem szakorvosi rendelés:
minden hét
Hétfő: 09:00-12:00
Kedd: 09:00-12:00
Szerda: 09:00-12:00
Csütörtök: 09:00-12:00
Péntek: 09:00-12:00
8:00-14:00 0630/6427374 hegyi.eniko@pte.hu
7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 2.
1. emelet nyugati szárny
minden hét
Hétfő: 08:00-12:00
Kedd: 08:00-12:00
Szerda: 08:00-12:00
Csütörtök: 08:00-12:00
Péntek: 08:00-12:00
H-P: 08:00-13:00 72/536-000/37337, 30/177-3973
Osztályok

Osztályos telefonos elérhetőségeink:
- osztályos nővérpult: +3672/507-325
- férfi betegosztály: +3672/507-350
- női betegosztály: +3672/507-327
- posztoperatív őrző részleg nővérpult: +3672/507-356
- osztállyal kapcsolatos adminisztratív teendők egyeztetése: +3672/507-343
- fizioterápiás eljárások tekintetében időpont egyeztetés: +3630/642-7374

A Klinika jelenleg 63 aktív ággyal üzemel, évente több ezer fekvőbeteg ellátása történik, ezzel Magyarország egyik legnagyobb betegforgalmat bonyolító egyetemi urológiai klinikája. A posztoperatív őrző részleg 14 ágyból áll: egy 1 ágyas, egy 3 ágyas kórteremmel rendelkezik, valamint két 5 ágyassal. A női osztály: 16 ágyból áll, kettő darab 3 ágyas, egy darab 4 ágyas és három darab 2 ágyas kórteremmel rendelkezik, két kórtermenként egy illemhellyel és fürdővel. A férfi osztály: 33 ágyból áll egy 1 ágyas, nyolc darab 3 ágyas és két darab 4 ágyas kórteremből, két kórtermenként egy illemhely és fürdő. A fekvőbeteg részünkön további kettő darab nem kórtermekhez kötött egy női egy férfi nagy méretű közös mellékhelység is van.
Klinikánk három műtőhelysége közül egy nyílt- és laparoszkópos műtétek, egy alsó húgyúti endoszkópos beavatkozások, egy pedig felső húgyúti endoszkópos beavatkozások végzéséhez került kialakításra. Az Urológiai Klinika kiemelkedő technikai felszereltséggel bír: modern alsó- és felső húgyúti endoszkópos eszközök, 3 dimenziós HD laparoszkópos torony, lézersebészeti eszközök, röntgen képerősítő berendezés, modern, laparoszkópos eljárások során is használható ultrahang berendezés, intraoperatív gamma-kamera, illetve a legkorszerűbb mikrosebészeti műtéti kezeléshez elengedhetetlen operációs mikroszkóp is rendelkezésre áll. Mindezen túl 2020-ban átadásra került új, korszerű röntgen diagnosztikai részlegünk is. Évente körülbelül 4000 műtéti beavatkozást végzünk, a hozzánk forduló betegek számának emelkedése miatt ez a szám folyamatosan nő.
2022 októberétől kezdődően az első vidéki centrumként, az országban negyedikként megkezdtük a robotsebészeti tevékenységet a Janus Pannonius Klinikai Tömb (400 ágyas klinika) épületében található Da Vinci Xi típusú robotsebészeti rendszerrel, mellyel elsősorban prosztata- és vesedaganatos betegek ellátása történik.
A pécsi Urológiai Klinika Magyarország kiemelkedő vesesebészeti központja. Vesedaganatos betegek laparoszkópos szervmegtartó műtéteinek végzésében úttörő munkát végzett az elmúlt évtizedekben, amik a mai napig az országban itt történnek a legnagyobb számban.

A heredaganatos betegek komplex ellátása Pécsett került első alkalommal megszervezésre az 1980-as években, ebben a pécsi Klinika mindmáig vezető szerepet játszik. Magyarország számos pontjáról érkeznek betegek áttétes heredaganat betegség műtéti kezelése céljából, amit Klinikánkon nagy számban végzünk, döntő többségében laparoszkópos technikával.

A húgyhólyag rosszindulatú daganata miatt elvégzett radikális kismedencei műtétek számában a pécsi Klinika országos viszonylatban az egyik vezető intézménynek számít. Az elmúlt években a radikális cisztektómián átesett betegek gyorsabb felépülésének céljából az országban elsőként a legújabb (ERAS-szerinti) protokoll került bevezetésre.

A Klinika a péniszdaganatos betegek kezelésében országosan kiemelt centrum. Ennek a betegségnek a magasabb szintű műtéti ellátása javarészt Klinikánkon történik.

A veseköves betegek műtéti kezelése céljából a felső húgyúti endoszkópos beavatkozások minden formájához szükséges eszközparkkal rendelkezünk. Modern lézeres, ultrahangos és pneumatikus kőzúzó készülék, és az ezek bevezetéséhez használatos szemi-rigid és flexibilis ureterorenoszkóp, valamint nephroszkóp áll a Klinika tulajdonában, utóbbiból ún. „mini” eszköz is rendelkezésre áll, csökkentve a műtétek invazivítását. Ezek segítségével, évtizedes tapasztalattal és kiemelkedően nagy számban végzünk műtéteket (URS, PCNL, RIRS). Megfelelő indikáció mellett felső húgyúti urotheliális daganatok esetén szervkímélő lézer ablációt is végzünk.

A pécsi Urológiai Klinikán a férfi meddőség korszerű diagnosztizálására és kezelésére nyílt andrológiai szakambulancia, melyen belül korszerű laboratórium, vizsgálóhelyiség és intimszoba került kialakításra. A műtéti tevékenységünket tekintve a kezdeti mikrosebészeti spermiumnyerésen túl (micro-TESE, MESA), a herevisszér tágulat (varicokele) megoldásában is a gold standardnak számító mikrosebészeti megoldást végezzük. Tekintettel, hogy a pécsi Klinika központi szerepet tölt be a heretumorok komplex kezelésében - szigorú kritériumok mellett, megfelelő indikációval - a mikrosebészeti tumorreszekciót is nagyobb számban végzünk.

Klinikánkon a vizelet inkontinencia, vizelési zavarok, kismedencei szervsüllyedés és kismedencei fájdalom átfogó kivizsgálását és kezelését végezzük. 2019 óta a Klinikán rehabilitációs egység is létesült, ahol szakképzett gyógytornász vezetésével történik betegeink rehabilitációja, illetve a medencefenék diszfunkciók és terheléses jellegű vizelet inkontinencia első vonalbeli kezelése. Komplikált vagy műtéti ellátást igénylő esetekben kollégáink által végzett urodinamikai vizsgálatok megszervezése történik, a kezelések előtti lehető legkörültekintőbb kivizsgálás megvalósulásának céljából. Klinikánkon a kismedencei szervsüllyedések és vizelet inkontinencia műtéti kezeléseit is végezzük (prolapszusok hüvelyi és laproszkópos rekonstrukciós műtétei, húgycső alatti feszülésmentes szalag beültetés, műszfinkter beültetés, a húgyhólyag botulinum toxin terápiája, neuromodulációs eljárások).

A pécsi Klinikán rutinszerűen végezzük húgycső szűkületek komplex műtéti megoldását, akár szájnyálkahártya folt plasztika alkalmazásával, fül-orr-gégész kollegáink közreműködésével.
 

Ügyelet

Az urológiai ügyelet telefonos elérhetősége: +3630/074-6571


A Klinika a térségben sürgősségi ambuláns ügyeleti szolgálatot lát el. 


Az urológiai sürgősségi kórképek ellátása a következő rend alapján történik:

  • Pécsi lakosok számára: keddi napokon 7:00-14:00 óráig, hétfői és csütörtöki napokon 7:00-14:30-ig a PMJV Egyesített Egészségügyi Intézmények Lánc utcai rendelőintézetében (Pécs, Lánc u. 12.), ettől eltérő időpontokban a PTE KK Urológiai Klinika ambulanciáján.

  • Pécs kistérségéhez tartozó települések lakói számára: PTE Urológiai Klinika ambulanciáján minden nap, 24 órában.

  • Baranya vármegye saját urológiai szakrendeléssel rendelkező településének (Komló, Mohács, Siklós, Szigetvár, Szentlőrinc) és a területi illetékessé alapján hozzájuk tartozó települések lakóinak részére: az adott városi szakrendeléseken rendelési időben, rendelési időn kívül a PTE KK Urológiai Klinika ambulanciáján.

  • Tolna vármegyei lakosok részére: péntek 15:00-tól hétfő 7:00-ig a PTE KK Urológiai Klinika ambulanciáján.
     

Ügyeleti telephely

Igazgatás

Dr. Szántó Árpád
egyetemi docens, klinikaigazgató
37323
Dr. Pytel Ákos
adjunktus, klinikaigazgató-helyettes
37320
Gátszegi Szabina Eszter
ápolásszakmai igazgató-helyettes
62175

Adminisztrációs munkatársak

Brigovácz Brigitta
gazdálkodási referens
37253, 61136, +36-30-1792893
Dani Mónika
orvosírnok, tartósan távol
Kerner Flóra
orvosírnok
37343
Lábán Nikoletta
igazgatási ügyintéző, titkárnő
37334
Lendvai Alexandra
orvosírnok
37258
Nagy Gabriella Angéla
orvosírnok
37258
Szilágyi Zsófia
orvosírnok
37343
Tasnádi László
informatikus, HR referens
62178, 37252

Általános urológia I., II., III., IV., V.

Dr. Szántó Árpád
klinikaigazgató
37323
Dr. Pytel Ákos
klinikaigazgató-helyettes
37320
Dr. Anik Mercédesz Amelita
rezidens orvos
62173
Dr. Balló András
szakorvos
37306, 61426
Dr. Bányai Dániel
adjunktus
37357
Dr. Belák Mátyás
szakorvos
61423
Dr. Béres Bence
tanársegéd
37342
Dr. Cserjesi Zoé Lili
rezidens orvos
62186
Dr. Czétány Péter
tanársegéd
61422
Dr. Damásdi Miklós
adjunktus
37305
Dr. Fábos Zoltán
főorvos
37364
Dr. Horváth Bálint
tanársegéd
61429, 37261
Dr. Jánosi Richárd
rezidens orvos
62172
Dr. Jávorházy András
adjunktus
37310, 62184
Dr. Kenyeres Balázs
szakorvos
37254, 62170
Dr. Kovács Sebestyén
rezidens orvos
62177
Dr. Mészáros Máté
tanársegéd
37338
Dr. Molnár Ágnes
tanársegéd, tartósan távol
Dr. Papp Máté
szakorvos
61424
Dr. Péterfi Lehel
adjunktus
62182, 37352
Dr. Rumi László
tanársegéd
61428
Dr. Sarlós Donát Péter
tanársegéd
37345
Dr. Schön Martin Theo
szakorvos
62189
Dr. Slingár Elek
rezidens orvos
62181
Dr. Szabó Ákos
rezidens orvos
64706
Bagi Kleopátra
orvosírnok
37237, 37337
Bakóné Bézsényi Ildikó
szakápoló
37237
Bánkiné Németh Judit
szakápoló
37237
Horváthné Ignéczi Mária
szakápoló
37237
Kissné Török Anikó
szakápoló
37237
Nagyné Szentai Viktória
vezető ambuláns szakápoló
37237
Narr Zsolt
segédápoló
37337, 37237
Neubauerné Keibl Márta
szakápoló
37237
Szávai Erika
szakápoló
37237
Verkmann Beáta
szakápoló
37237

Andrológia

Dr. Szántó Árpád
klinikaigazgató
37323
Dr. Pytel Ákos
klinikaigazgató-helyettes
37320
Dr. Anik Mercédesz Amelita
rezidens orvos
62173
Dr. Balló András
szakorvos
37306, 61426
Dr. Bányai Dániel
adjunktus
37357
Dr. Belák Mátyás
szakorvos
61423
Dr. Béres Bence
tanársegéd
37342
Dr. Cserjesi Zoé Lili
rezidens orvos
62186
Dr. Czétány Péter
szakorvos
61422
Dr. Damásdi Miklós
adjunktus
37305
Dr. Fábos Zoltán
főorvos
37364
Dr. Horváth Bálint
tanársegéd
61429, 37261
Dr. Jánosi Richárd
rezidens orvos
62172
Dr. Jávorházy András
adjunktus
37310, 62184
Dr. Kenyeres Balázs
szakorvos
37254, 62170
Dr. Kovács Sebestyén
rezidens orvos
62177
Dr. Mészáros Máté
tanársegéd
37338
Dr. Molnár Ágnes
tanársegéd, tartósan távol
Dr. Papp Máté
szakorvos
61424
Dr. Péterfi Lehel
adjunktus
62182, 37352
Dr. Rumi László
tanársegéd
61428
Dr. Sarlós Donát Péter
tanársegéd
37345
Dr. Schön Martin Theo
szakorvos
62189
Dr. Slingár Elek
rezidens orvos
62181
Dr. Szabó Ákos
rezidens orvos
64706
Bagi Kleopátra
orvosírnok
37237, 37337
Bakóné Bézsényi Ildikó
szakápoló
37237
Bánkiné Németh Judit
szakápoló
37237
Horváthné Ignéczi Mária
szakápoló
37237
Kissné Török Anikó
szakápoló
37237
Nagyné Szentai Viktória
vezető ambuláns szakápoló
37237
Narr Zsolt
segédápoló
37337, 37237
Neubauerné Keibl Márta
szakápoló
37237
Szávai Erika
szakápoló
37237
Verkmann Beáta
szakápoló
37237

Onkológia I., II., III., IV., V.

Dr. Szántó Árpád
klinikaigazgató
37323
Dr. Pytel Ákos
klinikaigazgató-helyettes
37320
Dr. Anik Mercédesz Amelita
rezidens orvos
62173
Dr. Balló András
szakorvos
37306, 61426
Dr. Bányai Dániel
adjunktus
37357
Dr. Belák Mátyás
szakorvos
61423
Dr. Béres Bence
tanársegéd
37342
Dr. Cserjesi Zoé Lili
rezidens orvos
62186
Dr. Czétány Péter
szakorvos
61422
Dr. Damásdi Miklós
adjunktus
37305
Dr. Fábos Zoltán
főorvos
37364
Dr. Horváth Bálint
tanársegéd
61429, 37261
Dr. Jánosi Richárd
rezidens orvos
62172
Dr. Jávorházy András
adjunktus
37310, 62184
Dr. Kenyeres Balázs
szakorvos
37254, 62170
Dr. Kovács Sebestyén
rezidens orvos
62177
Dr. Mészáros Máté
tanársegéd
37338
Dr. Molnár Ágnes
tanársegéd, tartósan távol
Dr. Papp Máté
szakorvos
61424
Dr. Péterfi Lehel
adjunktus
62182, 37352
Dr. Rumi László
tanársegéd
61428
Dr. Sarlós Donát Péter
tanársegéd
37345
Dr. Schön Martin Theo
szakorvos
62189
Dr. Slingár Elek
rezidens orvos
62181
Dr. Szabó Ákos
rezidens orvos
64706
Bagi Kleopátra
orvosírnok
37237, 37337
Bakóné Bézsényi Ildikó
szakápoló
37237
Bánkiné Németh Judit
szakápoló
37237
Horváthné Ignéczi Mária
szakápoló
37237
Kissné Török Anikó
szakápoló
37237
Nagyné Szentai Viktória
vezető ambuláns szakápoló
37237
Narr Zsolt
segédápoló
37337, 37237
Neubauerné Keibl Márta
szakápoló
37237
Szávai Erika
szakápoló
37237
Verkmann Beáta
szakápoló
37237

Rehabilitációs ambulancia

Dr. Szántó Árpád
klinikaigazgató
37323
Dr. Pytel Ákos
klinikaigazgató-helyettes
37320
Dr. Anik Mercédesz Amelita
rezidens orvos
62173
Dr. Balló András
szakorvos
37306, 61426
Dr. Bányai Dániel
adjunktus
37357
Dr. Belák Mátyás
szakorvos
61423
Dr. Béres Bence
tanársegéd
37342
Dr. Cserjesi Zoé Lili
rezidens orvos
62186
Dr. Czétány Péter
szakorvos
61422
Dr. Damásdi Miklós
adjunktus
37305
Dr. Fábos Zoltán
főorvos
37364
Dr. Horváth Bálint
tanársegéd
61429, 37261
Dr. Jánosi Richárd
rezidens orvos
62172
Dr. Jávorházy András
adjunktus
37310, 62184
Dr. Kenyeres Balázs
szakorvos
37254, 62170
Dr. Kovács Sebestyén
rezidens orvos
62177
Dr. Mészáros Máté
tanársegéd
37338
Dr. Molnár Ágnes
tanársegéd, tartósan távol
Dr. Papp Máté
szakorvos
61424
Dr. Péterfi Lehel
adjunktus
62182, 37352
Dr. Rumi László
tanársegéd
61428
Dr. Sarlós Donát Péter
tanársegéd
37345
Dr. Schön Martin Theo
szakorvos
62189
Dr. Slingár Elek
rezidens orvos
62181
Dr. Szabó Ákos
rezidens orvos
64706
Bagi Kleopátra
orvosírnok
37237, 37337
Bakóné Bézsényi Ildikó
szakápoló
37237
Bánkiné Németh Judit
szakápoló
37237
Horváthné Ignéczi Mária
szakápoló
37237
Kissné Török Anikó
szakápoló
37237
Nagyné Szentai Viktória
vezető ambuláns szakápoló
37237
Narr Zsolt
segédápoló
37337, 37237
Neubauerné Keibl Márta
szakápoló
37237
Szávai Erika
szakápoló
37237
Verkmann Beáta
szakápoló
37237

Röntgen

Szeifert Andrea
képi diagnosztikai asszisztens, vezető asszisztens
37319
Gadányi Tímea
képi diagnosztikai asszisztens BSC
37319
Pikó Orsolya
képi diagnosztikai asszisztens
37319

Betegszállító/betegkísérő

Kovács Gábor
betegszállító/betegkísérő
37325
Mayer Tibor
betegszállító/betegkísérő
37325, *0335
Ofcsák Krisztián
betegszállító/betegkísérő
37325
Pethő Sándor Zsolt
betegszállító/betegkísérő
37325

Műtő

Vajda Mária
vezető műtős szakasszisztens
37245
Dani Zoltán
műtőssegéd
37245
György Veronika
műtős szakasszisztens
37245
Hájderné Földes Zsuzsanna
műtős szakasszisztens
37245
Hargitainé Óbert Erzsébet
műtős szakasszisztens
37245
Horváth Pál
műtőssegéd
37245
Karchné Kovács Gabriella
műtői kisegítő
37245
Király Béla
műtőssegéd
37245
Kochné Arnold Klára
tartósan távol, műtős szakasszisztens
Kovács Dávid
műtős szakasszisztens
37245
Melczerné Horváth Ildikó
műtős szakasszisztens
37245
Németh Péter Zsigmond
műtőssegéd
37245
Sümegi Patrik
segédasszisztens
37245
Tari-Toldi Róbert
műtőssegéd
37245
Tóth Mária
tartósan távol, műtős szakasszisztens
Wéber Nikolett Vivien
segédasszisztens
37245
Wehrling Antal Károly
műtőssegéd
37245

Intenzív Terápiás Osztály

Dr. Szántó Árpád
klinikaigazgató
37323
Dr. Pytel Ákos
klinikaigazgató-helyettes
37320
Dr. Anik Mercédesz Amelita
rezidens orvos
62173
Dr. Balló András
szakorvos
37306, 61426
Dr. Bányai Dániel
adjunktus
37357
Dr. Belák Mátyás
szakorvos
61423
Dr. Béres Bence
tanársegéd
37342
Dr. Cserjesi Zoé Lili
rezidens orvos
62186
Dr. Czétány Péter
szakorvos
61422
Dr. Damásdi Miklós
adjunktus
37305
Dr. Fábos Zoltán
főorvos
37364
Dr. Horváth Bálint
tanársegéd
61429, 37261
Dr. Jánosi Richárd
rezidens orvos
62172
Dr. Jávorházy András
adjunktus
37310, 62184
Dr. Kenyeres Balázs
szakorvos
37254, 62170
Dr. Kovács Sebestyén
rezidens orvos
62177
Dr. Mészáros Máté
tanársegéd
37338
Dr. Molnár Ágnes
tanársegéd, tartósan távol
Dr. Papp Máté
szakorvos
61424
Dr. Péterfi Lehel
adjunktus
62182, 37352
Dr. Rumi László
tanársegéd
61428
Dr. Sarlós Donát Péter
tanársegéd
37345
Dr. Schön Martin Theo
szakorvos
62189
Dr. Slingár Elek
rezidens orvos
62181
Dr. Szabó Ákos
rezidens orvos
64706
Albert Mónika
szakápoló
37255
Babos Eszter
segédápoló
37255
Gászné Tóth Valéria
szakápoló
37255
Hegyi Enikő
gyógytornász
37255
Hofher Szilvia
szakápoló
37255
Kaposi Rózsa
szakápoló
37255
Krizics Hédi Hajnalka
segédápoló
37255
Málnai Zsoltné
szakápoló
37255
Nagy Noémi
gyógytornász, tartósan távol
Sipos Beáta Mónika
osztályvezető főnővér, intenzív terápiás szakasszisztens
61420, 37255
Szabó Hajnalka
szakápoló
37255
Tormási Krisztina
szakápoló, intenzív terápiás szakasszisztens
37255

Urológiai Osztály

Dr. Szántó Árpád
klinikaigazgató
37323
Dr. Pytel Ákos
klinikaigazgató-helyettes
37320
Dr. Anik Mercédesz Amelita
rezidens orvos
62173
Dr. Balló András
szakorvos
37306, 61426
Dr. Bányai Dániel
adjunktus
37357
Dr. Belák Mátyás
szakorvos
61423
Dr. Béres Bence
tanársegéd
37342
Dr. Cserjesi Zoé Lili
rezidens orvos
62186
Dr. Czétány Péter
szakorvos
61422
Dr. Damásdi Miklós
adjunktus
37305
Dr. Fábos Zoltán
főorvos
37364
Dr. Horváth Bálint
tanársegéd
61429, 37261
Dr. Jánosi Richárd
rezidens orvos
62172
Dr. Jávorházy András
adjunktus
37310, 62184
Dr. Kenyeres Balázs
szakorvos
37254, 62170
Dr. Kovács Sebestyén
rezidens orvos
62177
Dr. Mészáros Máté
tanársegéd
37338
Dr. Molnár Ágnes
tanársegéd, tartósan távol
Dr. Papp Máté
szakorvos
61424
Dr. Péterfi Lehel
adjunktus
62182, 37352
Dr. Rumi László
tanársegéd
61428
Dr. Sarlós Donát Péter
tanársegéd
37345
Dr. Schön Martin Theo
szakorvos
62189
Dr. Slingár Elek
rezidens orvos
62181
Dr. Szabó Ákos
rezidens orvos
64706
Banai Bettina
gyógyszertári szakasszisztens
37325
Baranyai Hanna
pszichológus
37325
Faragó Anett
diplomás ápoló
Fazekas Krisztina
képzett segédápoló
37325
Holubné Angyal Ágnes
képzett segédápoló
37325
Horváth Zsófia
szakápoló
37325
Huber Jánosné
osztályvezető főnővér
61421, 37325
Jakab Barbara
szakápoló
37325
Jakabovics Józsefné
szakápoló
37325
Jenei Katalin
szakápoló
37325
Laskai Tamás
szakápoló, gyakorlatvezető
37325
Lévainé Albert Anett
szakápoló
37251
Nagy Tünde
ápolási asszisztens
37325
Nagy-Fodor Fruzsina
szakápoló
37325
Nyemcsók Györgyi
szakápoló
37325
Orsós János
ápolási asszisztens
37325
Pelczel Gerda
szakápoló
37325
Pesti Tímea
szakápoló
37325
Sabacz-Kovács Andrea
osztályvezető főnővér
62183, 37325
Szabóné Biró Katalin
szakápoló
Török Ágnes
szakápoló
37251
Tóth Zita
MSC ápoló
37325

Egyéb szolgáltatás

Bertalan Nikolett
kisegítő alkalmazott, kisegítő
37325
Fabiné Péter Lívia
kisegítő alkalmazott
37325
Kiss Beáta Erzsébet
kisegítő alkalmazott
37325
Kovács Alex
raktáros
61427
Elérhetőség
 klinikaigazgató
Dr. Szántó Árpád
általános igazgatóhelyettes
Dr. Pytel Ákos
ápolásszakmai igazgatóhelyettes
Gátszegi Szabina Eszter
 Telefon
72/536-000
Az időpontfoglalás elérhetőségei a Szakrendelések menüpont alatt találhatóak.
 E-mail
urologia.titkarsag@pte.hu

Munkácsy utcai telephely
7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 2.