Pécsen tartották azt a nagyszabású kongresszust, amelyre szerte az országból több mint félezer egészségügyi szakdolgozó: ápolók, dietetikusok, védőnők és gyógytornászok érkeztek. Az LV. ESZOK nívós előadássorozattal, változatos kiállítókkal és színes programokkal várta a háromnapos rendezvény résztvevőit.
A kongresszust 2025. június 12-én, csütörtökön délután nyitotta meg Miseta Attila, a PTE rektora, aki köszöntőjében elmondta, örömmel látja a résztvevők sokaságát és a mintegy 130 szekcióelőadást – a háromnapos rendezvény tematikája teljeskörűen lefedi az egészségügyben dolgozók tevékenységeinek körét. Deli Mária, az Országos Kórházi Főigazgatóság ápolási és betegbiztonsági igazgatója dr. Révész János országos kórház-főigazgató köszöntőjét tolmácsolta, majd Sebestyén Andor, a PTE Klinikai Központ elnöke üdvözölte a résztvevőket. Az elnök bevezetőjében hangsúlyozta Pécs szerepét a múlt stabilitása és a jövő innovációi fényében. Kiemelte: „a szakdolgozók naprakész, friss tudása elengedhetetlen az orvosi szaktudás mellett a betegek gyógyításában – és ezt a pécsi kongresszus magasan támogatja”. Házigazdaként Lóth Erika, a PTE Klinikai Központ ápolási igazgatója köszöntötte a rendezvény résztvevőit, majd megnyitotta a kongresszust.
A nyitóelőadásokat Betlehem József, a PTE Egészségtudományi Kar Sürgősségi, Egészségpedagógiai és Ápolástudományi Intézet igazgatója, Deli Mária, az Országos Kórházi Főigazgatóság ápolási és betegbiztonsági igazgatója és Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke tartotta. Az egymásra is reflektáló előadások központi eleme a szakdolgozói utánpótlás folyamatos biztosítása és képzése volt, külföldi és hazai jógyakorlatok, valamint az innováció ismertetésével.
A szekcióelőadások három teremben zajlottak, tematikusan felépített sorrendben. A résztvevők a kongresszust megelőzően és a helyszínen is folyamatosan tervezték, melyik időpontban melyik szekcióteremben szeretnék meghallgatni a prezentációt – ez nem volt egyszerű feladat, hiszen számos betegellátó egység mutatta be a náluk folyó szakmai munka egy szeletét. Izgalmas kutatásokkal és sikeres újító gyakorlatokkal ismerkedhettek meg az előadások hallgatói.
Innovációként technikai vívmányok is segítették az idő- és térbeli tájékozódást és a kapcsolattartást, a csak a rendezvény idejére létrehozott mobiltelefonos applikáció sokak számára nyújtott segítséget.
A nyitónapot kötetlen ötórai tea, majd csütörtökön és pénteken fakultatív városnézés, pezsgőtúra zárta.
A kongresszus fénypontja a pénteki gálaest volt, amelyen átadták a Magyar Kórházszövetség és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház közös díját, a Sebalda-díjat. A 2016-ban alapított elismerés célja az egészségügyi szakdolgozók által nyújtott kiemelkedő teljesítmények jutalmazása. A díjat Sebalda nővérről nevezték el, aki a betegek ápolásának szentelte életét, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház jogelődjénél, a győri Szentháromság Kórházban. Itt 1945. március 20-án bombatámadás következtében megsebesült, majd röviddel később elhunyt.
A díjjal minden évben azon egészségügyi szakdolgozó munkája kerül elismerésre, aki az ápolói munkát hivatásának tekinti és azt kiemelkedő színvonalon végzi.
Az elismerést idén, rendhagyó módon ketten is megkapták: Sztojka Ferencné a PTE KK Harkányi Termál Rehabilitációs Kórház ápolója és Téglás Judit, a Dr. Manninger Jenő Baleseti Központ osztályvezető főnővére.
Az estet a VoiSingers jó hangulatú koncertje és zenés-táncos szórakozás zárta.
A zárónapon is szép számmal vettek részt a két szekcióterem ülésein az érdeklődők, majd az utolsó előadást követően Lóth Erika ápolási igazgató lezárta a kongresszust és átadta a jövő évi rendezés jogát a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórháznak.
A résztvevők visszajelzése alapján a PTE Klinikai Központ rendezésében megvalósult szakmai találkozó magas színvonalú, inspiráló és élménydús feltöltődést nyújtott.