Az egészségügyi szakdolgozók munkájának megbecsülésére 2014-ben a Magyar Országgyűlés február 19-ét a Magyar Ápolók Napjává nyilvánította, mégpedig Kossuth Zsuzsanna, az első Országos Főápoló emlékére.

A nemzetközi ápolástörténet Florence Nightingale-t tarja számon az első katonai kórházak létesítője és felügyelő ápolójaként, ám Kossuth Zsuzsanna 1849-es tevékenysége már öt évvel megelőzte Nightingale-t, ezzel pedig az elsők között volt, aki az ápolás hivatás alapjait letette. 
 

Kossuth Lajos testvére, Zsuzsanna 1817. február 19-én született. Bátyja 1849-ben nevezte ki „az összes tábori kórházak főápolónőjének”, így Zsuzsanna lett az újonnan létrehozott Országos Főápolói Hivatal vezetője. Ekkor tette le annak a hivatásnak az alapjait, amit ma ápolásnak hívunk.
 

Az 1848–49-es szabadságharc idején mindössze három hónap leforgása alatt hetvenkettő, az akkori viszonyok között korszerűnek számító tábori kórházat létesített, járta a harctereket, és rendkívül nehéz körülmények között segített a sebesülteken. 1849 áprilisában arra szólította fel a magyar nőket, hogy önkéntesként vegyenek részt a sebesültek ellátásában. Kérésére sokan álltak munkába, és ennek is köszönhető, hogy a hadi sérültek megfelelő ellátáshoz jutottak.
Kossuth Zsuzsanna úttörő tevékenységét szervezőkészsége mellett több szakmai újítása is bizonyítja. Bevezette például a betegek elkülönítését, amivel a fertőzések kockázatát csökkentette, és az azonos településről vagy országrészből érkező sebesülteket egymás mellé helyezte, hogy ne érezzék magukat egyedül. 
1854-ben, mindössze 37 évesen Amerikában halt meg.

Kossuth Zsuzsanna tevékenysége nyomán létrejött tehát az ápolói hivatás, amelyben együttérzésre, szakmai tudásra és széleskörű tapasztalatra is szükség van. Az ápoló magabiztos szaktudásával az orvos segítője, ápolási ellátást végezve pedig a beteg támasza. Kiváló kommunikációs készségével nem csak magyaráz, hanem tanít, és ha kell, hallgat, meghallgat.  A jó ápoló egyaránt segít a betegnek és az orvosnak is, lépést tart a fejlődéssel, követi a szakmai kihívásokat. Bár az ápolás szép és felelősségteljes hivatás, fizikailag és pszichésen is megterhelő munka. 

Ápolónak lenni ma nem csak végzettséget jelent, hanem példamutatást, büszkeséget is. Az ápolók tudása, tapasztalata és az egészségügyi dolgozók közti összetartás olyan érték, amely megjelenik minden egészségügyi intézményben, így a PTE Klinikai Központ betegellátó egységeiben is.

 
Köszönjük ápolóink gondos munkáját!