Köszöntöm a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ honlapján.
Intézményünk Magyarország egyik legnagyobb egészségügyi szolgáltatója, területi ellátási kötelezettségével a dél-dunántúli régió legjelentősebb és egyben egyetlen klinikai szintű egészségügyi intézménye. Alapfeladata, a gyógyítás mellett oktatási szerepet is betölt, illetve az egyetem legjelentősebb kutatási és fejlesztési kapacitását képezi.
A 2023-2024-ben megvalósult vármegyei kórházi integrációt követően csaknem 6000 közvetlen foglalkoztatottjával meghatározó munkaerőpiaci szereplő a térségben. Több mint 1400 orvos, 4000 szakdolgozó, valamint 580 fő gyógyszerész, biológus, pszichológus, nem betegágy mellett foglalkoztatott fizikai alkalmazott, illetve egészségügyi, gazdasági, műszaki végzettségű dolgozó látja el a feladatokat.
A folyamatos betegellátás 28 telephelyen 2700 ágyon történik; Pécsen 30 klinikai egységben, és 5 kórházban. 2024-ben több mint 118 ezer osztályos fekvőbeteg, illetve a járóbeteg ellátásban heti 13 és fél ezer óra kapacitással valamennyi térítési kategóriában több mint 1,5 millió eset fordult meg a Klinikai Központban. A járóbeteg szakellátásban 107, a fekvőbeteg szakellátásban 65 szakmában nyújtunk egészségügyi szolgáltatást. A szakmák döntő többségében a legmagasabb progresszivitási szintjen történik a betegellátás, ennek megfelelően jelentős térségi ellátási kötelezettséggel, bizonyos beavatkozások tekintetében országosan egyedüli intézményként látva el a betegeket. A védőnői ellátás további 99 telephelyen, 162 védőnői körzetben történik.
A betegellátás mellett a Klinikai Központ képzés helyének és személyi feltételeinek biztosítása tekintetében részt vesz az Általános Orvostudományi Kar, az Egészségtudományi Kar és a Gyógyszerésztudományi Kar magyar és külföldről érkező hallgatóinak oktatásában, gyakorlati képzésében. Továbbá kiterjedt kutatási és innovációs tevékenység is folyik, egészen az alapkutatástól az alkalmazott klinikai kutatásig, melyek eredményei nemzetközi tudományos élet vezető folyóirataiban kerülnek publikálásra.
A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ vezetésének mindenkor kiemelt célja a betegközpontú, folyamatosan fejlődő, magas szakmai színvonalú egészségügyi ellátás biztosítása.
Üdvözlettel:
Dr. Sebestyén Andor
elnök