Klinikai Vizsgálatok Koordinációs Központja (Humán Klinikai Vizsgálatok Regisztrációs Központja)

A Pécsi Tudományegyetemen a  Klinikai Központ  Klinikai Központi Gyógyszertárának keretein belül  2008-ban jött létre a Humán Klinikai Vizsgálatok Regisztrációs Központja (HKVRK),  Prof. Dr. Botz Lajos vezetésével. A PTE HKVRK az országban elsőként vezette be az egykapus szerződéskötési modellt, megbízóink a Pécsi Tudományegyetemmel kötnek szerződést a klinikai vizsgálatok elvégzésére, ezáltal a Központ munkája révén a folyamatok átláthatóvá, egyszerűbbé váltak.

 

A Központ gondoskodik a humán klinikai vizsgálatok, tanulmányok egységes nyilvántartásáról, a humán klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos szerződések szakmai és jogi véleményezéséről, előkészíti és felterjeszti a vizsgálatok, tanulmányok pénzügyi és szakmai elszámolásait, figyelemmel kíséri a vizsgálatok szerződésnek megfelelő megvalósulását, ellenőrzi a humán klinikai vizsgálatokra vonatkozó jogszabályok betartását, felügyeli a klinikákon, intézetekben folyó vizsgálatoknál ezek érvényesülését, gondoskodik a vonatkozó előírásoknak megfelelően a Klinikai Központban folyó vizsgálatok közreadásáról, valamint évente összefoglaló értékelést készít a végzett vizsgálatokról.

 

A Humán Klinikai Vizsgálatok Regisztrációs Központja a 2019. július 1. napján hatályba lépett PTE SZMSZ értelmében változatlan tartalommal, de megújult névvel, Klinikai Vizsgálatok Koordinációs Központja (KVKK) néven folytatja a tevékenységét. 

A KVKK honlapja az alábbi linkre kattintva érhető el: http://kvkk.pte.hu