Hírek

KK hírek - 2017. október 13, péntek

Emberséges légkör és megbecsülés a pécsi klinikán

Cikkünkben a webbeteg.hu internetes portál Dr. Wiegand Norbert klinikaigazgató úrral folytatott interjúját szemlézzük.

Bármennyire is szeretnénk, ma Magyarországon nem igazán jellemző, hogy a beteg a kórházban töltött napok, esetleg hetek után pozitív élményekkel hagyja el az intézményt, főleg, ha a traumatológiai osztályról beszélünk, ahol leginkább balesetek, váratlan szerencsétlenségek áldozatait kezelik. Mégis, nekünk sikerült egy olyan kivételes helyre bukkanunk az országban, ahol a betegek rendszeresen hangot adnak megelégedettségüknek, és ahová az egészségügyi dolgozók is napról napra szívesen járnak be dolgozni.

Egy, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Traumatológiai és Kézsebészeti Klinikáján kezelt beteg elmondása alapján a Baranya megyei intézmény a betegellátás minden területén képes kivívni az ott kezelt páciensek elismerését. Hiszen a számottevő mennyiségben rendelkezésre álló modern orvosi műszerek mellett a kórtermek felszereltsége, az orvosok szakmai rátermettsége, valamint az ápolók és az intézmény más dolgozóinak pozitív hozzáállása, elhivatottsága és lelkesedése nemcsak könnyebbé és elviselhetőbbé teszi azt a néhány napot, hetet, amit a beteg kénytelen az intézmény falai között tölteni, hanem kellemetlen beavatkozásokat is képes elfeledtetni. Hirdetések A pécsi klinika traumatológiai klinikájának vezetőjét, dr. Wiegand Norbertet kérdeztük arról, hogy mi a titka annak, hogy számos elégedett beteg távozik intézményükből.
 

Doktor Úr mit gondol, miben más a pécsi klinika traumatológiai osztálya az ország többi egészségügyi intézményéhez képest?

Dr. Wiegand Norbert: Úgy gondolom, hogy a pécsi klinika, valamint az általam vezetett traumatológiai klinika sok tekintetben ugyanolyan, mint az ország bármely más kórháza. Ami talán mégis megkülönböztet minket, az az, hogy itt nem jellemző az elvándorlás, az itt dolgozók – tudomásom szerint – továbbra is itt szeretnének maradni, nem tervezik a váltást.

Mi lehet ennek az oka?

Dr. Wiegand Norbert: Valószínűleg az emberséges légkör és megbecsülés, amit bárki megtapasztalhat, aki az osztályunkra látogat. A vezetőség és az osztály összes dolgozója számára fontos a jól működő, egymás tiszteletén és megbecsülésén alapuló emberi kapcsolatok kialakítása. Én úgy tapasztalom, hogy nem a fizetés motiválja az itt dolgozókat, hanem az összetartás.


Dr. Wiegand Norbert, a pécsi klinika traumatológiai osztályának vezetője 

Hány dolgozója van jelenleg az osztálynak?

Dr. Wiegand Norbert: Jelen pillanatban 120 fő dolgozik a traumatológián, ebből 30 orvos, a többiek ápolók, nővérek, műtőssegédek, adminisztrátorok, takarító személyzet. Nálunk nincs különbség a munkavállalók között, mindenki egyformán fontos, mindenkinek a munkájára egyformán szükség van.

Mekkora az osztály kapacitása? Hány fekvőbeteget tudnak ellátni?

Dr. Wiegand Norbert: 60 ágyas férőhellyel gazdálkodunk. Évente 3500 műtétet bonyolítunk le, és körülbelül 50.000 járó beteget látunk el.

Kapnak-e visszajelzések az Önök által kezelt betegektől?

Dr. Wiegand Norbert: Igen, sőt, várjuk is a visszajelzéseket, nagyon fontosnak tartjuk a betegek és az egészségügyi dolgozók között zajló hatékony kommunikációt. Rendszeresen végzünk felméréseket a nálunk gyógyuló/gyógyult betegek körében, kérdőívek kitöltésére kérjük fel őket, és egy véleménynyilvánításra alkalmas dobozt is elhelyeztünk az épületben, amibe bárki bedobhatja üzenetét, véleményét a klinikáról, az ellátásról, vagy az itt dolgozók munkájáról. A klinika munkatársai egyöntetűen nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy betegeink felé türelemmel, empátiával forduljunk, hiszen a traumatológia az a hely, ahol mindig nagy a baj, és ezért szükség van az együttérzésre. Nálunk kiemelten fontos, hogy ne csak szakmailag, hanem emberileg is számíthassanak ránk a betegek.

Mi kellett ahhoz, hogy ki tudjanak törni az általános magyarországi helyzetből?

Dr. Wiegand Norbert: Az állami finanszírozás kiegészítéseképpen rendszeresen pályázunk új, korszerű eszközökre. Szerencsére elmondhatom, hogy eszközparkunk mára már eléri a nyugat-európai színvonalat. Emellett szakmai indokoltság esetén a PTE Klinikai Központ is támogatja a fejlesztéseinket. 

(forrás:webbeteg.hu, fotó: Csortos Szabolcs/UnivPécs) 

Hírarchívum