Hírek

Pályázati hírek - 2017. június 6, kedd

Horizon2020 kutatás-fejlesztési projekt beszámoló. "ICT4Life"

A Pécsi Tudományegyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája az „ICT4Life” nemzetközi konzorcium tagjaként részt vesz egy 3 éves Horizon2020 kutatás-fejlesztési projekt megvalósításában, mely az idősek életminőségének javítására, a saját otthonukban való önálló élet meghosszabbítására kíván segítséget nyújtani egy felhasználóbarát informatikai platform létrehozásával.  A PTE részéről szakmai vezető Prof. Dr. Fekete Sándor, a csapat tagjai: Prof. Dr. Tényi Tamás, Dr. Osváth Péter, Dr. Kovács Attila és Dr. Vörös Viktor.

A projekt lassan a feléhez érkezik, az eddigi fejleményekről a magyar kutatócsapat a projekt honlapján (http://www.ict4life.eu) egy blog keretében számolt be. A kutatók első körben kérdőíveket töltettek ki a demenciában érintett idősek IT ismereteivel és internet használati szokásaival kapcsolatban, illetve a célcsoport elektronikus, főleg az interneten alapuló eszközökkel szembeni hozzáállásáról, hiszen a fejlesztés során fontos figyelembe venni a végfelhasználók ilyen irányú felkészültségét. A kérdéseket a havonta megrendezendő Alzheimer Café rendezvény keretében tették fel, mely kezdeményezés egy nemzetközi önkéntes hálózat részeként ingyenes havi találkozók keretében nyújt lehetőséget kötetlen módon beszélgetni a demenciában érintettek, hozzátartozóik és orvosaik számára.

A kérdőívek feldolgozása alapján összességében elmondható, hogy az átlagosan 65 éves megkérdezettek jelentős része használ internetet, majdnem kétharmaduk használ internet alapú alkalmazásokat vagy eszközöket napi szinten, közülük is a nők az aktívabb felhasználók. Az adatok feldolgozásakor kiderült, hogy az orvosi alkalmazások kevésbé ismertek az idősek körében, ezért fontos lenne betegség specifikus egészségügyi alkalmazások fejlesztése és elterjesztése. Ezek jelentősen megkönnyítenék a krónikus betegségek, mint például a demencia jelentette terhet és javítanák a betegek, ápolók és családtagok életminőségét.

A projekt következő fázisában elkezdődik a spanyol és görög technikusi csapat által összeállított eszközök – okoskarkötő, mozgásérzékelő kamera, kinect szenzorok- tesztelése a Klinika elsősorban Alzheimer kórban érintett pácienseinek bevonásával.

A projekt azért jelentene áttörést, mert napjainkban majdnem tízmillió európai él demenciával,a becslések szerint az idősödés eredményeképpen 2030-ra az ilyen típusú betegségben szenvedők száma a duplájára nőhet, ami kiemelt egészségügyi kockázattal bír. Ezek az emberek a saját otthonukban szeretnének élni, de a tüneteik miatt nehézségekkel kell megküzdeniük a mindennapokban mind az önmagukról való gondoskodás, mind az önálló élet terén.

A kutatásban résztvevő orvos csapat kihasználja a külföldi konferenciákon való megjelenéseket a projekt eredményeinek minél szélesebb körben való terjesztésére, így legutóbb - 2017. április 1-4 között – Firenzében vettek részt az Európai Pszichiátriai Szövetség 25. kongresszusán. A majdnem 5000 résztvevő elsősorban klinikai szakértőkből, kutatókból és a mentális egészség területén tevékenykedő vezető szervezetek képviselőiből tevődött össze, akik plenáris üléseken, előadásokon, oktató kurzusokon, szimpóziumokon, műhelymunkákon vehettek részt.

Az ICT4Life projektben a szakmai csapat mellett koordinátorként Dr. Fekete Szabolcs vesz részt, a projektmenedzsmentet a Kancellárián belül működő Pályázatmenedzsment és Innováció Igazgatóság végzi Jankovics Réka segítségével.

Hírarchívum