Hírek

KK hírek - 2016. szeptember 15, csütörtök

"Az ember megszokja, hogy folyamatosan rendelkezésre áll"

Interjú dr. Decsi Tamással, a PTE Klinikai Központja távozó főigazgatójával

Mozgalmas négy év áll a PTE Klinikai Központja mögött, ahol tízmilliárdos nagyságrendben zárultak le építkezések az elmúlt évek során, új alapokra helyezve az egész régió betegellátását. A főigazgatói ciklusa végén búcsúzó dr. Decsi Tamással sorra vettük az elért eredményeket és folyamatban lévő ügyeket.
 

Kevés nehezebb, sziszifuszibb munka van ma Magyarországon, mint egy nagy egészségügyi intézményt vezetni az egészségügy jól ismert körülményei között. Milyen élmény volt az ön számára ebből a szempontból az előző négy év?

 

Mindent egybevetve ez egy klasszikus menedzseri feladat, ám kétségkívül egy kifejezetten nagy és sajátos karakterű intézmény élén. A PTE Klinikai Központjának mintegy háromezer dolgozója van, akik 28 külön egységnél tevékenykednek, amelyek mind profiljukban, mind méretükben igencsak eltérnek egymástól: tízszeres eltérések is akadnak az egyes klinikák között a dolgozói létszám tekintetében. Egy ilyen jellegű intézmény munkáját nem könnyű összehangolni, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a háromezer dolgozónk igen változatos háttérrel rendelkezik, hiszen az akadémikustól a nyolc általánost végzett kollégákig terjed a skála - természetesen mindegyikük munkája nagyon fontos. Főigazgatóként mindenkinek a problémájával foglalkoznom és a gondokat orvosolnom kellett, legyen szó akár egy klinika igazgatójáról, akár egy fizikai dolgozóról. Tehát valóban egy igen aprólékos munkát igénylő feladatkörről van szó, a munkanapjaim reggeltől estig tartottak.

Jó négy év áll a központ mögött


A PTE Klinikai Központja több szempontból is igen nehéz helyzetben volt 2012-ben, hiszen egyszerre sújtotta az egész egészségügyet jellemző alulfinanszírozottság és a megyei kórház átvétele után kialakult finanszírozási deficit. Mindez milliárdokban mérhető hiányt eredményezett; mit sikerült tenni az elmúlt négy évben ezen a területen?
Itt is igaz, hogy egy vezető bizonyos szintig tud csak befolyásolni egy ekkora, rengeteg külső és belső hatásnak kitett intézményt, ám ezzel együtt ki lehet jelenteni, hogy jó négy év áll a Klinikai Központ mögött. A számok is ezt mondják, hiszen 2012-2013-ban a bevételek és kiadások között kétmilliárd forintot meghaladó különbség tátongott, amelyet a menetrendszerűen év végén érkező konszolidációs források, a bevett zsargonnal élve "kasszasöprések" révén sikerült időlegesen csökkenteni. 2014-2015-re egymilliárd forintra sikerült csökkenteni ezt a veszteséget, ami azt a sajátos helyzetet eredményezte, hogy miután a konszolidációs pénzek összege 2015-ben 1,8 milliárd forintra rúgott, így a klinikai központ majdnem egymilliárd forint "hasznot" termelt, azaz ennyi pénzzel tudtunk hozzájárulni az egyetem likviditásának fenntartásához és javításához. Mindez persze egy kivételes helyzet volt, ám négy évre vetítve összességében egymilliárd forintos mínuszt mutat a gazdálkodásunk, ami éves szinten negyedmilliárd forintos veszteséget jelent. Félreértés ne essék, ez is rengeteg pénz, ám óriási előrelépés a milliárdos hiányhoz képest. Emellett érdemes azt is figyelembe venni, hogy a PTE KK éves költségvetése 25 milliárd forint felett van, így a hiány alig egy százaléka a költségvetésünknek. Jó lenne, ha mindez még kevesebb lenne, de ez nemcsak a vezetőkön és az itt dolgozókon múlik, hanem külső körülményeken is.

 

A gazdálkodás javítása a képlet egyik oldala, és az átlagember számára, aki betegként érkezik a Klinikai Központba, a kevésbé fontos szempont: őt elsősorban a betegellátás minősége érdekli. Hogyan lehetett összehangolni a kormányzat és az egyetem vezetése részéről érkező igényt a hiány lefaragására a betegellátás minőségének szinten tartásával és javításával?

 

Eme két szempont összeegyeztetése az igazi feladat egy egészségügyi intézmény élén. Nagyságrendileg éves szinten mintegy 80 ezer fekvőbeteget és 1,5 millió járóbeteget látunk el, ami országos szinten is nagy szám, és komoly igényeket támaszt irányunkban. Úgy vélem, hogy ezeknek sikerült megfelelni az elmúlt négy év során, még akkor is, ha nem feltétlenül az általunk és a beteg által megkívánt színvonalon. Fontos ehhez hozzátenni, hogy több nagy beruházás zárult le az utóbbi időszakban, amelyek a korábbiaknál lényegesen korszerűbb és betegbarátabb létesítményeket eredményeztek. Ebben a főigazgatói ciklusban indult el és fejeződött be a 400 ágyas klinika, új nevén Janus Pannonius Klinikai Tömb felújítása, amelyen rengeteget dolgoztak a munkatársaim. Az eredmény magáért beszél: a 367 ágyas intézmény az ország legkorszerűbb betegellátó helyei közé tartozik. Ebben az időszakban kezdődött el és zárult le az Onkoterápiás Intézet korszerűsítése is, ahol korábban már méltatlan körülmények között kellett dolgozni a kollégáknak. Új formájában az ország egyik legszebb betegellátó intézménye lett, az átriumos megoldás már-már egy hotelt idéz, nem egy kórházat. Szintén nagy jelentőségű fejlesztés volt a 25 ágyas rehabilitációs központ létrehozása a neurológiai betegek részére. Mindezek a fejlesztések persze nemcsak az éppen hivatalban lévőket dicsérik, az élet rendje, hogy időről időre megújulnak az elkopó épületek, létesít ények.
Főigazgatói programjának egyik fontos célkitűzése volt a területileg igencsak szétaprózott Klinikai Központ telephelyeinek összevonása és egymáshoz közelítése. Mit sikerült elérni ezen a téren?
Az első lépés a korábban egymagában működő Bőrgyógyászati Klinika áthelyezése volt az Akác utcai klinikai tömbbe, és bár nem ennyire látványos, de fontos lépés volt a gyermekgyógyászati ellátás esetében is a párhuzamos telephelyek megszüntetésének elkezdése. Egy folyamatról van szó: a következő évek során kerül sor a Nyár utcai telephely teljes elhagyására, és készen állnak már a tervek a Fül-orr-gégészeti és Urológiai Klinika elköltözésére a Munkácsy utcai telephelyről, és ehhez a források is rendelkezésre állnak. Az izolált telephelyek elhagyása fontos lépés lesz a költséghatékonyság szempontjából, hiszen csak a Nyár utca esetében 5000 négyzetméteres területről van szó, óriási rezsiköltségekkel, szakmai szempontból pedig nagyon szerencsétlen dolog, amikor egy klinika munkáját különböző telephelyek között kell összehangolni.

Problémát jelentenek a távozások


Az épületeket természetesen személyzettel is meg kell tölteni, és a magyar egészségügy jelenlegi helyzetében ez nem kis feladat. Mit sikerült tenni az orvos- és a szakdolgozó-elvándorlás ellen?

 

Ezen a téren nagyobbrészt az országos hatásoktól és körülményektől függ egy-egy intézmény, saját hatáskörben viszonylag keveset lehet tenni. Ezzel együtt egy egyetemi klinikának valamivel nagyobb a munkaerő-megtartó képessége, mint egy városi kórháznak, itt dolgozni valahol dicsőség egy orvos számára. Az orvosok kapcsán örömteli fejlemény, hogy egy központi intézkedésnek köszönhetően lehetőség nyílt a frissen végzett kollégák megtartására, az elmúlt években központi támogatás segítségével több mint száz rezidenst tudtunk foglalkoztatni, évről évre növekvő létszámban. Mindez azt jelenti, hogy a PhD-képzésbe bekapcsolódókat is figyelembe véve, a diplomázók mintegy fele számára képesek vagyunk munkalehetőséget kínálni, ami óriási előrelépés. Sajnos nem ennyire jó a helyzet a szakdolgozók területén, itt az elvándorlás változatlanul nagyon magas. Elsősorban a jól képzett, 40 éves kor körüli szakdolgozók távozása jelent problémát. Őket is képesek vagyunk pótolni, ám nem egy esetben csak alacsonyabban képzett, kisebb munkatapasztalattal rendelkező kollégákkal. Itt a szakdolgozók jó ideje sürgetett, jelentős béremelése hoz talán változást, ami épp most, szeptember elején történt meg.


A főigazgatói teendők mellett a Gyermekgyógyászati Klinika igazgatójaként is tevékenykedett az elmúlt években.


A legfontosabb fejleménynek a Gyermek- és ifjúságpszichiátriai osztály létrejöttét tartom. Összesen három fekvőbetegosztály működik az egész országban hasonló profillal, és mondhatni vonzzuk magunkhoz az ilyen eseteket, miután sajnos rengeteg ilyen gondokkal küzdő gyerek és kamasz van. A viszonylag ritka klasszikus pszichiátriai betegségek, mint a gyermekkorban is előforduló hasadásos tudatzavar mellett az esetek zöme társadalmi eredetű, rengeteg a magatartászavar, amelyek sok esetben aztán illegális szerhasználattal kapcsolódnak össze. Az óriási igény miatt további fejlesztéseket is tervezünk itt, a jelenlegi 15 ágyas osztály 30 ágyasra való bővítését. Emellett az orvostudomány fejlődése újfajta feladatokat követel meg tőlünk. Míg egy gyermekkori tüdőgyulladást ma már nem feltétlenül a klinikán kell kezelnünk, addig több később komoly bajt okozó betegséget már a gyermekkorban ki lehet szűrni, és megkezdeni a kezelését. Ide tartozik például az örökletesen magas koleszterinszint, amely a kezelés elmaradása esetében már 30-40 éves korban szívinfarktust eredményezhet, amit a gyermekkorban történő felderítés és kezelés révén meg lehet előzni. Ez is jól mutatja, hogy a gyermekkori prevenciónak milyen óriási jelentősége van a modern egészségügyben. De másfajta kihívásokat tartalmaz például a gyermekkori leukémia kezelése is napjainkban, mint évtizedekkel ezelőtt. Amikor annak idején elkezdtem gyermekgyógyászként dolgozni, sajnos az esetek túlnyomó többségében elvesztettük ezeket a betegeket. Ma 90 százalék feletti a gyógyulási arány, azaz ötéves időtávban szemlélve a tünetek megszűnése után sem újul ki a betegség. Mindez természetesen rendkívül örömteli fejlemény, ám orvosi szempontból azt is jelenti, hogy fel kell készülnünk egy hosszas, szerencsés esetben a felnőttkorig elhúzódó kezelésre, amely az első időszakban az élet megmentéséről szól, majd az életminőségről: a korábban leukémiával küzdő gyermek milyen sportokat űzhet versenyszerűen, avagy mire kell figyelmet fordítania a családalapítás során.


Ha egy-egy dolgot kellene megneveznie, amelynek megvalósítására büszke az elmúlt négy évből, illetve ahol saját meglátása szerint nem ért el kellő eredményt, melyek lennének azok?


Bár nem tudom objektív mérőszámokkal alátámasztani, büszke vagyok arra, hogy a Klinikai Központ az elmúlt négy évben olyan munkahellyé vált, ahol erős a párbeszéd és a konstruktív együttdolgozás légköre. Főigazgatóként végig arra törekedtem, hogy bárkit, aki problémával fordul hozzám, lehetőség szerint 24 órán belül meghallgathassak. Ahol úgy érzem, hogy nem sikerült elérni kellő előrehaladást, azt az általunk folytatott munkával való elégedettség kérdésköre. Sajnos túl sok esetben került sor éles, már-már tettlegességig fajuló szóváltásra az ellátással elégedetlen betegek és a személyzet között, és megítélésem szerint sokszor méltatlan és megalapozatlan támadások is érték kollégáimat és munkájukat. Természetesen ezt a jelenséget is érdemes tágabb összefüggésben, a jelenlegi társadalmi viszonyok között szemlélni és értékelni. Mindez más szempontból is igaz, hiszen ahogy arról már szó esett, a Klinikai Központnak háromezer dolgozója van; az elért sikerek és eredmények mindenkit dicsérnek.

Mennek tovább a kutatások


Vezetői munkáján túl azt is fontos tudni, hogy a kollégáival, elsősorban dr. Molnár Dénessel a gyermekkori anyagcserezavarok és elhízás terén végzett kutatási nemzetközi viszonylatban is jelentősnek mondhatóak, a pécsi Gyermekgyógyászati Klinika az ilyenfajta kutatások fontos európai központja. Hogyan sikerült mindezt összeegyeztetni a főigazgatói munkával, több időt fog erre szánni mostantól?


A kutatói munkával nem hagytam fel, továbbra is publikáltam, és vizsgálatok megszervezésében, lebonyolításában is részt vettem. Több energiát tudok erre fordítani a jövőben, ám azt is fontos tudni, hogy a főállású tudományos kutatói munka életkori sajátosság is; célszerű azt meghagyni a fiatal kollégák részére. Emellett épp a közeljövőben indul egy fontos kutatási projektünk egy OTKA-pályázat keretében; erre most kétségkívül több időt tudok szánni.


Intenzív négy év áll ön mögött. Tervez hosszabb pihenést?


Ha az ember megszokja, hogy folyamatosan rendelkezésre áll, akkor ez már egyfajta életmód lesz, és így van ez az én esetemben is. Ezzel együtt lehet és együtt kell élni. A prioritások persze változnak, a Klinikai Központ vezetésével járó tennivalók már nem hozzám tartoznak, de elképzelhető, hogy a továbbiakban is részt veszek valamilyen módon ebben a munkában is.

forrás: ÚDN / Stemler Miklós

Hírarchívum